Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
108 tenger árjára és apályára, a gyógyszerek hatását és a vegyi kapcsolatokai Ez a sympathia szinte a legfőbb természeti törvénnyé lett, e a törvény pedig époly általános, mint amilyen rejtélyes: sem felfogni sem pontosan meghatározni nem lehet. Itt csak a mágia és a titko tudományok igazíthatnak útba, nem pedig a physikai okok keresése Demo kritos természetbölcseletének értelmében. Ezen az alapon fejlődött ki í theosophia, vagyis az a törekvés, hogy megismerjék Istent és a termé szetet (amely merőben Isten teremtménye vagy emanatioja) — az Istenne és a természettel való mystikus egyesülés útján. r A kereszténység kezdetben bizalmatlan magatartást tanúsított aí orvostudomány iránt. A különböző orvosi eljárásoknak és gyógyszereknek anyagi hatásmódja és az egész somatikus gyógyítás legalább is valami felesleges dolognak látszott Isten hatalmához képest; sőt az asketák és vallási mystikusok az Isten iránti bizalom hiányának, tehát bűnnek tekintették azt, ha valaki anyagi segítséget keresett az orvosnál. Ezt a bizalmatlanságot még erkölcsi természetű ellenvetések is fokozták, mert hiszen a görög és római orvoslás a test kultuszával foglalkozott és néha kicsapongással (abortiv szerek), sőt még bűntettel (mérgezés) is járt. A kereszténység egy hatalmas új tényezőt vitt be a gyógyászatba, a könyörületességet. Az ókori orvosok aggodalom nélkül megtagadták orvosi segítségüket a gyógyíthatatlan betegektől, a kereszténység azonban senkit sem hagyott segítség nélkül. Homlokegyenest ellenkező volt a pogány és keresztény orvosok álláspontja járvány idejében. A pogány orvosok elmenekültek a megfertőzöttek elől, még a legkedveltebb személyek elől is, a haldokló beteget az utcán hagyták, az elhaltak testeivel pedig egyáltalán nem törődtek. A keresztény félelem nélkül közeledett a beteghez, segített rajta, ahogyan tudott, Krisztus nevében szólt hozzá és a túlvilági örök üdvösség reményével vigasztalta. K. u. a III. század végén élt és működött két orvos. Szent Kozma és Szent Dómján. Arábiából származó ikertestvérek voltak és csak könyö- rületességből gyógyítottak, nem fogadva el semmiféle fizetést sem (amiért anargpresneh is nevezték őket). A Diocletianus alatt végbe ment üldöztetés idejében vértanú-halált haltak s ezóta a keresztény világ az orvoslás védőszentjeinek tekinti őket. (1) XVI. AZ ÓKORI ORVOSTUDOMÁNY ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉSE. I Bevégezvén az ókori népek orvoslásáról szóló fejtegetésünket, mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy ezen a téren is, mint sok más téren is a görögök szerezték a legnagyobb érdemet. A görögök megfigyelőképessége velük született s már a legkorábbi irodalmi termékeikben (Homeros) is megnyilatkozik, nagy tudásvágyuk oly nehezen volt kielégíthető, hogy a tudományt magáért a tudományért művelték, mert értel- mességük visszariadt mindenféle mysticismustól; ezzel a lelkialkatával teremtette meg a görög nép az orvosi tudományt, a gyakorlati orvoslást 1 (1) E két gyógyító szent tiszteletének Magyarországon is maradtak nyomai különböző helységnevekben; ilyen Zala vármegyében Kozmadombja nevű falu, amelyről kimutatták, hogy hajdani neve Kozmadamján volt. Középkori iratok említik, hogy Zalalövőtől délre feküdt a »villa Cosme et Damiani martirum«; Bihar vármegyében volt »Zenthkozmaramyan« nevű falu, Komárom vármegyében »predium Zenthkozmadamyan« stb. (M. II. 85—86. lap és III. 53. lap 161. pont).
