Szakcikk gyűjtemény
Dr. Hunfalvy János: Az éghajlat változóságáról
— 21 — változik, t. i. az összezsugorodás következtében lassan- kint mind rövidebbé válik; ha pedig ez az eset, akkor a föld forgási sebessége saját tengelye körül sem változatlan ; minél kisebb a gömb, annál lassúbb lesz a forgása. E körülmény tehát szintén módositólag hatna az éghajlati viszonyokra. Mindezekből meggyőződhetünk arról, hogy valamint az ég alatt minden változik, úgy földünk s egyes részeinek éghajlata is változik, s e változások részint visszatérők és időszakosak, részint pedig nem időszakosak. III. A geológusok kimutatják, hogy földünkön az éghajlat a legrégibb időktől fogva folytonosan változott. Azt gyanitják, hogy a föld összes anyaga eredetileg gáz- nemü állapotban volt, tehát hőmérsékletének roppant magasnak kellett lennie. Lassankint kihűlve, izzón folyóssá lett az egész anyaga, akkori hőmérséklete is még vagy 1000 C. fokú lehetett. Helmholtz szerint körül- belől 350 millió esztendő kellett, mig annyira kihűlt, hogy hőmérséklete 100 C. fokra szállt alá. Akkor tehát a föld saját melege még oly nagy volt, hegy a nap sütésének semmi hatása sem lehetett még. De saját melege a kisugárzásnál fogva folytonosan csökkent s végre kérge egészen meghűlt és megkeményedett; kérgének melegveszteségét a belső melege ki nem pótolhatta többé, s ekkor a nap hatása már érezhető volt rajta. A föld külső kérge mind jobban kihűlt, annyira, hogy élőlények, növények és állatok népesithették meg. De a föld saját belső melege még mindig kihatott a külső földrétegekre is s azért az egész felszínen még magas és egyenlő volt a hőmérséklet. Ebben a különbségek csak akkor állottak elő, mikor a föld belső melege annyira megfogyott, hogy
