Szyl Miklós: Csepregi mesterség, az-az: Hafenreffernek magyarrá fordított könyve eleiben függesztett leveleknek czégéres czigánysági és orcza-szégyenítő hazugsági (Budapest, 1900)
XI. része. Az Oltári Szentségrül
752 XI. RÉSZE. A’ KALAÚZ XI. KÖNYVÉRÜL: 1. Cor. 11. v. 24, 25. 1 Ita Concil. Triden. Sess. 22. ca. 1. can 2 Pag. 1026. Pag. 1027. Kalaúz, föl. II. 445. Pag. 102S. 2 De hoc vide D. Thomam, 3. par. qusest. 81. art. 1. Ibid. V alentia. 3 Kalaúz, föl. II. 446. Matth.26.v.27 facite; hogy csak azt mutassák a’ mi meglett, vagy léjendőnek jelentetett. De ezek a’ szók-előt, semmi jelenség nem volt a’ Pohár- adásrúl. Ergo, etc. II, Sz. Pál ezen szókat említi a’ Kenyér színének adása után: de a’ Pohárrúl, külömben szól; tudni illik, hogy Valamenyiszer iszszák, azt cselekedgyék Krisztus emlekezetire. Mely mondás, nem parancsollya a’ Pohár-vételt, hanem módgyát mutattya, mint vegyük mikor vészük. III. Csak azoknak mondotta Krisztus, Hoc facite, a’ kiket kötelezett hogy azt mivellyék, a’ mit akkor Krisztus mivele; tudni illik, hogy megáldgyák, megszentellyék, egyebeknek osztagassák az Urat. Erre pedig nem kötelezett mindeneket, hanem csak az Egyházi embereket. És *akkor rendelte Krisztus Papokká az Apostolokat, hatalmat adván nékik az Úr Testének szentelésére, áldására. Azért Krisztus Urunk, mindgyárt a’ Kenyér szentelés-után, ama’ szókkal, Hoc facite, hatalmat ada az Apostolokban az Egyházi Szolgáknak, hogy a Krisztus Testét szentellyék, mert nem-is mutathatni ennél egyéb szókat a’ Szent írásban, mellyekkel ez a’ hatalom adatott volna a’ Papoknak. Itt Elsőben, hazugúl reám fogja Balduinus; hogy Kétségesnek mondottam, ha ez a Krisztus szava kínálás-e, vagy parancsolat. Maga ezekrül a’ Krisztus szavairól azt én nem írtam. Az-után, én mondásomnak írja; hogy Csak Sz. Lukács említette ezeket a szókat, Ezt mivellyétek. És hazuttol;*1 mivel Szent Pál-is ezen szókról emlékezik. De én ezt a’ Kalaúzban nem tagadtam, sőt feljegyzettem, hogy Sz. Pál-is előhozza ezt a’ mondást: hanem azt írtam; hogy az Evangélisták-közzül, egyedül Szent Lukács emlékezik ezekrül a szókrúl. Mert Szent Lukácson-kivül, eggyik Evangélistánál sem talállyuk ezeket a’ szókat. Nem-is mond semmit okkal az Első és Másik Bizonyságunkra Balduinus. A’ Harmadikat pedig, elő sem meri hozni: hanem azt fogja reám, hogy én így okoskodom: Azt parancsollya Krisztus hogy cselekedgyük, a mit ö cselekedett. De Krisztus nem ivott a’ Pohárból. Ergo, etc. Ezt én nem mondottam: hanem, a mint nem régen előhoztam, úgy állattam a’ Bizonyságot. De mivel arra nem tudott Balduinus felelni, másban ütteté a’ dolgot. Nem-is ítílem bizonyosnak2, hogy Krisztus nem ivott volna maga Vérében a’ Vég-vacsorán. Harmadszor: Hat Jelenséggel erőssítettem a’ Kalaúzban,3 hogy ama’ mondásból, Igyatok abból minnyájan, a’ Két-szín vételének kötelessége nem bizonyodik; bár úgy vólna-is, hogy ezek *' Hazugságról vádol.
