Szánthó Frigyes dr.: Belorvostan (Budapest, 1929)
II. A légzőszervek betegségei
A mellkas széliében való tájékozódás céljából bizonyos vonalakat veszünk fel. így 1. 1. mediana, 2. 1. sternalis (a mellcsont szélén), 3. 1. parasternalis (a mellcsont széle és az emlőbimbó közt középen), 4. 1. mamillaris (emlő miatt nőknél a 1. medioclavicularis veendő), 5. 1. axillaris ant., media et post, (i. 1. scapularis (a lapocka alsó szögletén át), 7. 1. paravertebralis (a csigolyák szélén), 8. 1. vertebralis (a tövisnyujtványok lelett halad), 9. 1. costoarti cularis (az articulatio sterno clavicüla- ris-tól all. borda csúcsához haladó vonal), fontos mert a lép normaliter sohasem haladja meg ezt a vonalat előrefelé. A mellkas hosszában borda-, ill. csigolyaszámolás útján tájékozódunk, aminek alapjául bizonyos kiinduló pontokat veszünk fel. így elől a 2. bordát (ang. Ludovici), hátul a 7. nyakcsigolya (v. prominens) tövisnyujtványát vagy a 7. bordát (sülyesztett vállak mellett a lapocka alsó csúcsa jelzi), végül a 12. bordát (utolsó). A kopogtatást hang lehet a szervek légtartalma szerint éles és tompa. Az éles hang, aszerint hogy milyen feszültség alatt áll, lehet dohos és nem-dobos. A dobos hang pedig a légtartó üreg átmérője szerint, lehet magas és mély. Ha a dobos hangnak érces mellékszine- zete van melallihus hangról szólunk. Éles a hang légtartó szervek (tüdő, gyomor, bél) felett, tompa a légtelenek (szív, máj, lép, izom) felett. Éles, dobos a hang ha a légtartó szervben a levegő nem áll feszülés alatt. így a légcső, a légtartalmú gyomor és hél felett, kórosan pedig: 1. terjedelmes beszürödések (pneumonia, compressio, atelekta- sia) felett, ha erősebben kopogtatunk, mert ilyenkor a légtartó hörgők éles hangja átütődik. 2. Üregek felett, ha bennük a levegő nem áll feszülés alatt (legalább diónyi cavernák, ha közel vannak a mellkasfalhoz, vagy pedig mélyebben vannak ugyan, de infiltrált környezetben, azután nyilt pneumothorax). 3. A tüdőszövet feszülésének csökkenésekor (pleuraizzadmány szomszédságában, pneumoniás lebennyel határos éj) lebenyben). Éles, nem-dobos a hang, ha a légtartó szervben a levegő feszülés alalt áll. így ép tüdő, továbbá szelepes (ventil-) pneumothorax felett. Ha az éles hang rendes utórezgései elmaradnak rövidült köp. hangruik nevezzük, ha jjedig élessége csökkent tompult hangnak (enyhébb infiltratio fölött), mely utóbbi átmenetet képez az éles és tompa között. A dobos és nem-dobos hang között is van átmenet, éspedig az u. n. dobozhang, melyet akkor hallunk, ha a légtartó szervben a levegő csak kevéssé áll feszülés alatt. így emphysema felett (a rugalmas elemek részbeni pusztulása miatt) oedema és jnieumonia 1. és 3. szakában (a tüdőszövet nedvesen átivódott) és végül csak kissé összenyomott tüdő felett (pleuraizzadmány szomszédságában). A nem-dobos köp. hang közönséges zörej, a dobos azonban zenei hang. melynek jól kivehető hangmagassága van. Minél kisebb a légtarló üreg átmérője, annál magasabb a dobos hang és fordítva. Ezen alapszik a magas és m él v hang. — Ha ugyanaz a hang különböző körülmények közt kopogtatva változtatja magasságát, h a n g v á ltozásrol szólunk. Ilyen: 1. A W i n t r i c h-f. hangváltozás: valamely bronchus útján a külvilággal közlekedő caverna vagy pneumothorax felett kopogtatva azt tapasztaljuk, hogy a beteg szájnyíláskor a dobos hang magasabb, csukásakor pedig mélyebb (fogalmat ad a különbségről, ha saját légcsövünket kopogtatjuk nyitott és csukott száj mellett). Ha ez a hang3 33 I 1
