Szánthó Frigyes dr.: Belorvostan (Budapest, 1929)
II. A légzőszervek betegségei
változás csak a beteg ülőhelyzetében észlelhető, míg fektében nein, vagy fordítva, úgy megszakított Wintrich-f. hangvállozásrol szólunk, ami azt jelenti, hogy bizonyos testhelyzetben folyadék zárja el a bronchust s ezzel megszakad a közlekedés a”külvilággal.* Folyadékot tartalmazó cavernákra jellemző. 2. A Gerhardt-f. hang változás: folyadékot is tartalmazó, de egyenlőtlen átmérőjű (lojásalakú üregek (caverna, pneumothorax) feleli a dobos köp. hang a testhelyzet változtatásával hangmagasságát is változtatja: fekvő helyzetben a hang magasabb mint ülőben, vagy fekvő helyzetben mélyebb, mint ülőben (ez utóbbit külön névvel Biermer I hangváltozásnak is hivják). Oka az, hogy a testhelyzet változása szerint a folyadék szintje is változik s vele együtt a légtartó rész rezgés- átmérője. mely kisebbedése esetén magasabb, nagyobbodása esetén pedig mélyebb hangot ad kopogtatásnál. 3. A Friedreic h-f. vagy respi ratios hangváltozás: be- légzéskor a dobos köp. hang magasabb, mert kitágul az üreg közlekedő nvilása. A dobos hang nagy, légtartó, símafalú üregek (legalább 4 cm. átmérőjű caverna, pneumothorax) felett érces színezetű (metcillikus hang), éspedig annál inkább, minél feszesebbek az üreg falai. Plessi- meteres percussióval vagy u. n. signe du sou-val (a mellkasra fektetett, nagyobb pénzdarabot egy másikkal ütögetünk), jobban hallható, különösen, ha egyidejűleg közelében stethoskoppal hallgatódzunk. Az u .n. reped t-f azé k-z ö r e j (bruit de pót félé) olyan felületes cavernák fölött hallható (de csak erős kopogtatással), amelyek valamely bronchusba nyitnak-. A beteg szájnyitásakor erősödik a zörej. Normálisán is hallható, ha hangos beszéd, vagy gyermekeknél sírás közben erősen kopogtatjuk a mellkast. A tüdő kopogtatása. Kétféleképen történik: 1. összehasonlító és 2. topografikus kopogtatással. Összehasonlító kopogtatásnál szabály, hogy egyenlő erősséggel kopogtassunk. 1. Összehasonlító kopogtatással meghatározzuk: a) a két tüdőfél lég tartalmában beállott esetleges változást. Hátul kezdjük: összehasonlítjuk először a két fossa supraspinata-t, majd infraspinata-t, a regio interscapularis két felét s végül az alsó lebenyeket.. Fdől összehasonlítjuk a két fossa supra-, majd infraclavicularis-t s tüdőlebenyek symmetries részeit. b) A tüdő alsó határát. Elől a 1. mamillarisban, hátul a 1. scapu- larisban, oldalt a 1. axill. med.-ban kopogtatunk lefelé mindig a bordaközökben mindaddig, amig az ép tüdő teljes éles, nem-dobos hangja gyengül, ill. megszűnik. A kilégzés állapota a mérvadó. Ha azt a pontot, ahol az éles hang megszűnt, mély belégzés esetén is kopogtatjuk és azt tapasztaljuk, hogy feltisztul, úgy ez azt jelenti, hogy a tüdő szabadon nyomul a sinus phrenicocostalis-ba, azaz a tüdőszéleknek megvan a légzéskiterjedésük. Normálisan 2—4 cm. A legnagyobb a 1. axillarisban oldalfekvés mellett mély inspiratiókor (9 cm.). Normálisan a tüdő felső határa (tüdőcsúcs) elől 3— 4 em- nyire emelkedik a kulcscsont fölé, hátul a 7. nyakcsigolya tövisnyujtvá- nyával egv magasságban van. — A tüdő alsó határa a 1. sternali sban a G. borda, mamillarisban a 7., axillaris médiában a 8., scapula- risban a 9., paravertebralisban a lü. borda és vertebralisban a 11. hátcsigolya tövisnvujtvánva magasságában van. Elől baloldalt az incisura cardiaca területében áz absolut szívtompulat foglal helyet. A jobbtüdő 3 lebenyből, a bal 2 lebenyből áll. A jobblebenyeket elhatároló vonal Víz alsó lapockaszöglet fölött kb. (> cm-hyire két szárra hasad, melyek közül a felső előrehúzódik a 4. bordaporchoz (felső és középső lebeny 34
