Szabó József dr.: Gyakorlati fogászat (Budapest, 1914)
A fogzás zavarai
38 A fogzás zavarai. rosiak korábban, mint a falun lakók. 4. A rhachitis az állandó fogak megjelenését csak igen kis mértékben hátráltatja. Áttekinthetően mutatják e viszonyokat a 87. és 88. ábrák. A fogzás zavarai. (Úgynevezett nehéz fogzás — aentitio difficilis). Az orvosi spekuláció minden időben igyekezett kapcsot keresni a zsenge gyermekkort érő betegségek és az ugyanazon időben lefolyó fogzás között. A fogzással esetleg egyidőben jelentkező helyi jelenségek (szájnyálkahártya lobos betegségei, viszketés, szájnyál elválasztásában beálló elváltozások), vagy általános megbetegedésekre mutató tünetek (láz, általános nyugtalanság, álmatlanság, izomgörcsök, dizuriák, enurezisek, emésztő szervek bántalmai, stb.) oki összefüggését a «fogzással» sokszor és minden időben bizonyítgatták, úgy hogy az ú. n. nehéz fogzásnak valósággal irodalma keletkezett és az oki összefüggés megvilágítására az elméletek egész sora támadt. Galenustól kezdve Brunnerig (1766) a jelenségeket reflektorikus tüneteknek tekintették- Kassovitz el is nevezi e kort a reflexelmélet korának. De ugyanebben az időben akadtak olyanok is, kik a jelenségek, különösebben a távoli szerveken fellépő jelenségek magyarázatára feltételezték, hogy a lobos folyamat per continuum terjed tovább az orra, a füljáratra, gyomorra belekre stb. Oly elmélet, amellyel napjainkban is akárhány tankönyvben találkozunk. Ez lehetne a kontinuitáson alapuló elmélet. (Ortlob stb.) Juncker, Hecker a szájnyálnak tulajdonítanak éppen a fogzás idején mérgező sajátságokat s ebből magyarázzák a jelenségeket, Ez volna a szájnyálelmélet. Ugyanekkor azonban, mikor bizonyos tünetek mutatkoztak az említett korban, anélkül, hogy a szájban magában helyi elváltozás vagy akár csak fogzás is ki lett volna mutatható, akadtak, akik minden összefüggést az általános és helyi zavarok közt tagadásba vettek és feltételezték,hogy a fogzás általános megbetegedés (Trousseau: lázas exantémák, Barthez és Rilliet: agy, gerincagy túlságos növekedése.) így alakúit az evolúciós elmélet. Csakhamar voltak, akik állítólag azt a megfigyelést tették, hogy a fogzás idején fennálló hasmenés tulajdonképen gyógyító ír a fogzással fellépő különböző jelenségekre és bűnnek tartották az ilyen hasmenés csillapítását íme egy újabb elmélet, melyet bátran levezető elméletnek is mondhatunk s amelyet 1756-ban Pfaff még e szavakkal jelez: «Sola diarrhoea immunes fecit infantes in dentione ab insultibus epilepticis». (Sydenham, Armstrong James Jackson, Henke és Wend, a mult században Behrend és Hildebrand 1852-ben, továbbá Evan son stb,) Mainguy 1900-ban megalapítja a fertözéses e,méletet. Előhírnöke akadt már persze a régibb időben: Landsberger a fennálló helyi jelenségek magyarázatára bacillusokat okol, mondván, hogy a fogzáskor az inyen seb támad. Tovább viszi e lehetőséget a fertőző elmélet tulajdonképeni megalapítója Mainguy. Szerinte a fertőzés minden esetben megtörténik és már most pusztán a higiénés külső (illetve belső élettani) körülményektől függ, vájjon a fagocitózis lesz-e az erősebb, mely esetben a fertőzés nem jut érvényre és rendesen folyik le a fogzás, avagy fordítva. Ha azokat a jelenségeket nézzük, melyeket a «dentitio difficilis» épen nem egységes kórképe keretében, mint a fogzás okozta káros állapotokat leírni még ma is szokásos, úgy látjuk, hogy ezek részben helyi, részben általános betegségeket jelentenek.
