Szabó József dr.: Gyakorlati fogászat (Budapest, 1914)
Foghúzás műtéttana - A) Állandó fogak
Foghúzás műtéttana. 351 a) Koronafogókkal való műtétek szabályait következőkép fogalmazhatjuk : 1. Lágy részek védése —- a nyitott fogó feltevése a koronára, 2. Állcsont rögzítése — a nyitott fogó feltolása a fognyakra : 3. Állcsont rögzítése — a nyitott fogó zárása; 4. Állcsont rögzítése — a gyökér kimozdítása, húzás. 1. A balkéz védi a lágy részeket, ennek oltalma alatt és vezetésével teszi fel a jobb kéz a nyitott fogót az eltávolítandó fogra úgy, hogy a fog- hossztengelyébe illeszti a fogó hossztengelyét, amikor a fogó labiális (bukkális) és lingvális (palatinális) ajka a fog labiális és lingvális felületére jut. Hangsúlyozzuk, hogy a fogót nyitva visszük a fogra, mert a zárt fogó ajkainak egymástól való távolsága a fognyak labio-lingvális vastagságával egyenlő (illetőleg ennél valamivel kisebb) és így a zárt fogó a fog hossztengelyének irányában a szélesebb fogkoronán át a fognyakra fel nem vihető. A balkéz szerepe a fogó feltételekor a fogra az, hogy távol tartsa az ajkat, a nyelvet esetleg a fogra boruló lágy részeket és így megakadályozza, hogy ezek a fogó ajkai közé jussanak. 2. Ha a fogó a kihúzandó fogra helyesen reáilleszkedik, akkor a balkéz az állcsontot rögzíti és ezen rögzítés alatt toljuk fel a fogót a helyére t. i. a fogó ajkait a fogó nyakára. A felső állcsont rögzítése: a balkéz hüvelykujja rátámaszkodik a szomszéd, vagy esetleg másik oldali fogak rágófelúletére (ha fog már nincs, akkor a fogmedernyúlván3Ta); a második harmadik és negyedik ujj pedig a homlokra. Alsó állcsont rögzítése: a hüvelykujj rátámaszkodik a szomszédos (vagy esetleg másik oldali) fogak rágófelületére (esetleg fogmedernyúlványra) a többi ujj kívülről körülfogja az állcsont és azt erősen rögzítve tartja. É rögzítés alatt toljuk tel (felső állcsonton) vagy toljuk le (alsó állcsonton) a fogat a fognyakra. Ez már bizon}ms erőt igényel, mert a fognyak a csontos fogmeder bemenete fölött, de az íny alatt van. A fognyakra pedig az íny mindenütt rá van nőve. Ha tehát a fogót a fognyakra akarom vezetni, akkor a fogó ajkaival le kell tolnom a lágy részeket a fogó nyakáról, ami bizonyos erőt igénj^el. Korántsem oly nagy erőt azonban, mint aminőt koronafogóknak a fognyakra való feltolásakor helytelenül kifejteni szokás. A fogó fúlerős feltolása sok baj kútforrása lehet. Minthogy a gyökér és a fogmeder közé fogóval rendes körülmények között nem juthatunk, ha erősen toljuk fel a fogót, a fogó gyakran a lágy részek alatf esetleg magasan felcsúszik, a lágyrészeket sértheti, esetleg a fogmeder lemezei fölé juthat, szóval a fogó ajkai nem a fognyakon nyugszanak. így persze a fog kimozdítása nem sikerül, vagjr csak nagy sérülések árán. Az 1. és 2. pont alatt elmondottakat iparkodunk érzékíteni a 498—509. ábráinkon, melyeken látjuk a beteg elhelyezését, a mütő kezét, továbbá azt, miképen védjük a lágyrészeket, rögzítjük az állcsontot és alkalmazzuk a koronafogókat az egyes fogféleségekre.
