Szabó József dr.: Gyakorlati fogászat (Budapest, 1914)
Fogtömőanyagok
204 Fogtömőanyagok. nyék, mint az aranyból valók. Minthogy könynyebben feldolgozható és rosszabb hővezető, mint az arany, mélyebb kavitásokba az arany alá, továbbá approximális kavitásokba a nyaki részen szokták leginkább alkalmazni. Ezen utóbbi helyen, azért mert arany töméseknél a nyaki részeken sok a recidiv caries. 7. Réz fólia alakban tömésre általában nem használható, mert merev, nem simítható. 8. Ólom. Ma már csak történelmi értékű. Régente, a XVI—XIX. században elteljedt fogtömő anyag volt. Ma már egyáltalában nem használják, sőt Németországban törvény tiltja. Szájban nagyon hamar és könnyen változik vegyi hatásokra. 9. Aluminium. Fajsúlya 2*7, 700°-nál olvad. Keményebb mint a cinn, könnyen kalapálható és nyújtható. Fogtömésre Jung szerint teljesen alkalmatlan. II. Plasztikus tömőanyagok. Olyanok, melyeket puhán teszünk a kavitásba és ezek ott akár vegyi folyamat, akár egyszerű lehűlés után megszilárdulnak. Ilyen tömőanyagaink 1. az amalgámok, 2. a cementek, 3. a guttapercsa és készítményei. 1. Az amalgámok. Fém oldata higanyban az amalgám (ötvény). De fémek, minők arany, ezüst, cinn (ón), kadmium vagy cink egyszerű vegyülékei higannyal mint amalgámok töméseinkhez nem használhatók, még akkor sem, ha ezeket a fémeket egymással bizonyos súlyviszonyok szerint elegyítjük és higannyal eldörzsöljük. De ha e feméket vagy azok egyné- melyikét bizonyos arány szerint összeolvasztjuk, szóval ezekből ötvényeket készítünk, akkor ' ezek reszeléke (melynek minden egyes lekisebb része a komponensek megfelelő arányú keverékéből áll), megfelelő mennyiségű higgannyal használható amalgámokká válik. A töméseinkhez használt amalgámokon a legfontosabb tényező, mellyel számolnunk kell, a megszilárdulás. Az e közben létesülő molekuláris eltolódásoktól függ azok alakváltozása. Fenchel szerint töméseink épen nem kész amalgámok, abban a fémreszelék csak felületesen van amalgamálva, úgy hogy a tömésben, melyet ilyen alagámmmal nyerünk, a felületesen amalgamált reszelék ozmózis útján higanyt vesz fel a tömés egyéb részeiből, melynek következménye aztán a tömés térfogatváltozása. Az ilyen tömés kivétel nélkül likacsos. A likacsokba rendesen nyál szivárog és elektromos áramok keletkeznek. Ennek következményei: oldódások és elszíneződések, a tiszta fémek t. i. a tömés felületén szulfidokat alkotnak. Mindezen hátrányok annál nagyobbak lesznek, minél nehezebben kötődnek ezek az ötvények (illetőleg azok reszelékei) a higanyhoz, vagy más szóval, minél magasabb az olvadási pontjuk. Ha az ötvényeket meg
