Szabó József dr.: Gyakorlati fogászat (Budapest, 1914)
Fogtömőanyagok
Fogtömőanyagok. 105 olvasztjuk és ilyenkor azokon higanygőzöket eresztünk át, akkor ez ötvények olvadási fokát lényegesen csökkentjük és így később tökéletes amalga- málásra alkalmassá tehetjük. Az így készült ötvények később valódi amal- gámot eredményeznek, mert az egyesülésre képes fémek már molekulárisán amalgamálva vannak. Az ötvények olvadási pontját előzetesen már úgy kell megválasztanunk, hogy a kész amalgám tökéletesen kikristályosodott, egyenlő fázisú végproduktumot (eutektikus konglomerátumot) alkosson. Iiyen jó amalgámot alkot pld. 48 rész ezüst és 52 rész cinn. A többszörös amalgamálás gyorsan és egyenletesen szilárduló amalgámot ad, mely később alakváltozásokat nem szenved. Az ilyen amalgám mikroszkópos képe tökéletes egyensúlyban levő kristályos kép, mely változásokat továbbra nem szenved. Fenchel rámutat továbbá arra, hogy mily hatással van az az amalgá- mokra, ha azokat melegen dolgozzuk fel. Ötvények, melyek olvadáspontja, még ha a legnagyobb mennyiségű higanynyal kötjük is, még mindig 200—300 C. fok körül van, sohasem adnak egységes amalgámot; az ilyen amalgám részben amalgamált, részben nem amalgamált fémrészek tömege csupán. Az ilyen tömegben potenciális differenciák uralkodnak az egyes részek között, melyek diffúzió útján kiegyenlítődni iparkodnak (a higany átpárólog a fémrészekhez), aminek lényeges alaki változások lesznek a következményei. A gyakorlatra tehát a magas olvadási fokú amalgámok nem jók. Ha azonban olyan amalgámot használunk, melyben 48 rész ezüstre 52 rész cinn esik, akkor 65—80% higanynyal már 90°-on olvadó amalgámot kapunk, melyet meleg dörzsölővei és meleg dörzsölőcsészében könnyen elérhetünk. A tömés maga is meleg eszközzel történjék, amikor az amalgámot valósággal beolvasztjuk a kavitásba. Az ilyen amalgámmal és ilyen módon (melegen) történő feldolgozással a tömés rövid idő alatt megkeményedik és a tömés egyensúlyban lévő kristálytömeget alkot, mely később alakváltozásokat nem szenved. Ch. Tomes (1862,1872, 1895), Ad. Witze! (1872), Schertet (1884), Wess/er (1887) stb. foglalkoztak régebben az amalgámok fizikai sajátságaival. Később G. W. Black (1895) kísérletek egész sorával igyekezett az amalgamálás fizikai tüneményeit magyarázni. E kísérletek során az a meglepő tény derült ki, hogy az ezüst-, cinnamalgámok bizonyos körülmények és bizonyos erő hatására nyújthatók, tágithatók. Az amalgámok ezen tulajdonsága különbözik más fémek, pl. vas, arany stb. nyújthatóságától, mert ezek egyszer felvett alakjukat megtartják, az amalgám pedig alakját a nyomás hatása alatt, de utána is változtatja. Black az amalgámok ezen tulajdonságát az amalgámok «folyékonyságának» («fiiessen») nevezi. A különböző amalgámkeverékeknek ez a «folyékonysága» rendkívül különböző, de egy ugyanazon elemekkel, tehát elméletileg teljesen egyforma viszonyok között végezett kísérletek eredményei is különbözők voltak (50°/0 különbség is mutatkozott). Black kísérleteiből kiderült, hogy a legszerencsésebb az az ezüstamalgám, melyben a reszelék viszonya a higanyhoz 60:40-hez. A tömésre, annak tulajdonságaira nézve egyre megy, ha az ilyen amalgámot mindjárt az összekeverés után alkalmazzuk, vagy csak később. Az ilyen amalgámtömés, alkalmazása után a kristályosodás alatt csekély alakváltozást szenved csupán. Black arra a meggyőződésre jutott, hogy a tömés ellenállása függ a higany elosztódásától, ezért
