Studény János - Vondra Antal dr.: Hirneves gyógyszerészek (Budapest, 1929)
Scheele
minden savi tulajdonsága megvan, joggal molybdánsav- nak (»acidum molybdaeni«) nevezhető. Az utolsó ebben az évben megjelent dolgozata a svéd tudományos akadémia megbízásából végzett munka eredményét tartalmazta, egy uj tartós zöld festék készitésmód- ját, mely úgy olaj, mint vizfestészetre alkalmas és úgy készül, hogy rézgálic vizes oldatához, kalium carbonat és porított fehér arsenicum vizes oldatát lassankint folytonos kevergetés mellett öntjük és az igy nyert csapadék a»Scheele-féle zöld« (rézarsenit). Az 1779-ik évben megjelent első dolgozatában a légkörben levő tiszta levegő mennyiségével foglalkozik. A tiszta levegő alatt a »tüzlevegőt« (oxygen) érti, mely az egészségre előnyös és a légzésre, tehát a vérkeringésre is fontos, ellentétben az »elromlott levegővel« (nitrogen),, mely úgy a növényekre, mint állatokra nézve halálos és az egész levegőt elrontja. A tiszta levegő, tehát az oxygen mennyisége szerinte kis eltérésekkel az egész levegő 9/33-ad vészét kell, hogy kitegye, ez átszámítva 27<>/o-nak felelne meg, látjuk tehát, hogy bár nem pontos adat, valamelyest mégis közel jár a valósághoz, ugyanis amint ma már tudjuk 21 térfogat, illetve 23 súly százalék a levegő oxygen tartalma. Nem ismeri azonban még a nagy természet oxygen regenerálását, mert csodálkozik azon és nem tudja magyarázatát adni annak, hogy ez az arányszám megmarad, dacára annak a körülménynek, hogy a »jó levegőnek« tekintélyes mennyisége az égésnél, a növények növekedésénél és a légzésnél állandóan elvész. Ugyanebben az évben jelent meg még két másik munkája is, az egyik kísérleteket tartalmaz semleges sóknak oltatlan mésszel és vassal történő elbontására, mig a másikban a »plumbago«-val (graphit) foglalkozik, melyről ő állapítja meg először, hogy az nem egyéb, mint szén. 1780-ban megjelent első közleményének cime: »A tejről és annak savjárói«, melyben a tejsav felfedezését és tisztán való előállításának módját Írja le. A tejsav előállítása nehezen ment, főleg azért, mert a tej többi alkatrészeitől való különválasztása, a tejsav bomlékony tulajdonsága miatt, egyszerű lepárlással sehogysem akart sikerülni. Az előállítást tehát olyképen végezte, hogy a tej- 41 -