Steiner Pál dr.: Sebészeti műtéttan (Budapest, 1916)
A végtagok csonkitása (amputatio) és kiízesítése (exarticulatio, enucleatio) - I. Általános rész
134 ticus és neuropathiás elváltozások, lötyögő, meg nem javítható ízületek, álízületek, lia a kóros végtagrész használhatatlan és eltávolításával a beteg munkaképességén javítunk. Ide sorolhatjuk a számfeletti ujjaknál az ujjcnucleatiót, a merev vagy contrahált használhatatlan ujjnál, amely a többi ujjak munka- képességét gátolja, a kóros ujjnak eltávolítását. A csonkítás szükségének megállapítása után két körülményt kell megfontolnunk, mikor éó hol amputáljunk ? A. Az amputatio idejének kérdése. a) Sérülések esetén az időpont megállapítására az általános állapoton kívül döntő lesz a sérülés foka, a sérülés minéműsége, a sérülés helye. Ami a sérülés fokát és minéműségét illeti, abban az esetben, ha a végtag leszakítása, szétmorzsolása, péppé zúzása, nagyfokú beszennyezése utcai sárral van jelen, leghelyesebb a shock és a collapsus javulása után elsődlegesen amputálni és sem a distalis rész elhalását, lelökődését, sem a fertőzés beálltát bevárni, mert ekkor sokkal súlyosabb általános állapotban volnánk kénytelenek az amputatiót végezni nagyon is kétes eredménnyel. Könnyebben határozzuk el magunkat a korai csonkításra a sérülés helye szerint, ha a sérülés peripheriásan ül, mintha a sérülés magasan érte a végtagot, természetesen kellőleg méltányolva a lágyrész-csontsérülések fokát, a peripheriás vérkeringést, a seb milyenségét, a vérzés mértékét. A vérzés mértékének megítélésénél méltassuk azt is figyelemre, hogy az első segélynyújtásban az esetleg rosszul alkalmazott Esmarch-pólyázás a vérzés nagyságát fokozhatja, amely rögtön kisebb lesz, ha a leszorítást megszüntetjük és ezzel a gyüjlőerek visszafolyásának útját szabaddá tesszük. Az ilyen korai amputatióval, ha a sérülés súlyossága a végtag megmentését lehetetlenné teszi, a beteget a sepsis végzetességétől megmenthetjük. Ha a sérülés méri éke a várakozást megengedi, úgy lehető konservative járjunk el és csak akkor amputáljunk, ha olyan súlyos fertöxéó (phlegmone, perakut sepsis) mutatkozik, amelyet konservativ eljárásainkkal leküzdeni nem tudunk; ha a hosszas genyedéssel járó folyamat vagy akute sepsis alakjában veszélyezteti az életet, vagy chronikusan kimerülésre vezetne. Ekkor inkább áldozzunk fel egy végtagot, mint a beteg életét. b) Gangraena esetén az amputatio idejének megállapítása nagy tapasztalást igényel. Gangraena áeniliá éó praeáeniliá esetén, ha infectio nem társult az elhaláshoz, legcélszerűbb a demarcatiót bevárni, mert ekkor kisebb végtagrészlet eltávolítása is elegendő lehet. Spontán is ellökődhetnek kisebb kiterjedésű ujjelhalások s ekkor csak a csonk kellő fedéséről kell gondoskodni. Gangraena diabetica esetén is, ha lehet, a demarcatiót bevárjuk, de ha infectio társul az elhaláshoz, úgy célszerű, mielőbb amputálni, megjegyezve, hogy diabeteses gangraena esetén gyakran már az amputatio sem segít. Fagyáói gangraena esetén célszerű a demarcatiót bevárni, csak ha olyan fokú phlegmone társul hozzá, amelyet a szokásos bemetszésekkél nem sikerül
