Steiner Pál dr.: Sebészeti műtéttan (Budapest, 1916)
A végtagok csonkitása (amputatio) és kiízesítése (exarticulatio, enucleatio) - I. Általános rész
135 leküzdeni, ha általános fertőzés fenyeget, amputálunk a demarcate beállása előtt. Emboliáá gangraena (typhus abdom.) esetén az alapbaj megjavulása, a demarcatio után amputáljunk. Akut fertőzeóeá bajhoz társult gangraena (pneumonia, puerperium) esetén a beteg általános állapota dönt, legcélszerűbb itt a demarcatio bevárása ; csak sepsises tünetek esetén végezzünk korai amputatiót; c) rosszindulatú daganatok és idősült fertőzések (tuberculosis fistulosa) esetén mielőbb végezzük az amputatiót, ha conservativ kezelésre a folyamat már alkalmatlan ; d) veleszületett és szerzett alaki elváltozások esetén a beteg állapíthatja meg az amputatio idejét. 2. Az amputatio helyének kérdése. Az amputatio helyének megállapításánál döntő lesz az alapbaj, amely miatt amputálunk, továbbá, hogy művégtagot kéázít- tet-e a beteg, vagy csak botlábat. a) Az alaphaj szerint az amputatio helyére nézve álláspontunkat a következőkben foglaljuk össze: a) rosszindulatú csontdaganatoknál (osteosarkoma) Kramer szerint, ha a sarkoma az előkar alsó felén ül, a könyök felett amputálunk, ha a könyökön ül, a felkarkiizelés, ha a felkar felső felén az amputatio in lerscapulo-thoracica jogosult. Az alszár alsó felén ülő daganatoknál a térd felett amputálunk, a térden ülő daganatoknál a combkiizelés javait; ß) gümőkór esetén a főkövetelmény, hogy az épben amputáljunk ; y) gangraena esetén meghatározandó, hogy mily mértékben és meddig jó a végtag vérellátása. 11a a főereken lüktetést tapintunk, az a jó vérellátás mellett szól, de abból, hogy a lüktetést nem tapintjuk, nem következik, hogy a peripbériás részek vérellátása rossz, a collateralis pályák kellőleg táplálhatják a végtagot s így a pulsus nemtapinthatósága szerint nem állapíthatjuk meg az amputálás helyét. Az valószínű, hogy minél magasabban amputálunk, annál nagyobb a remény az elsődleges gyógyulásra és a tovaterjedő elhalás kirekesztésére, de viszont nagy végtagrészt áldozunk fel, holott kisebb rész amputatiója is elégséges lehetne. A gyógyításnak arra kell törekedni, hogy kisebb áldozat árán véglegesen többel menthessünk meg. Öreg egyéneknél (gangraena senilis), kiknél a collateralis pályáknak is nagyfokú endoarteriitis obliteransa feltételezhető, könnyebben határozzuk el magunkat a magas csonkításra, mint fiatal egyének végtagelhalásánál (gangraena praesenilis), bár gyakran öregeknél is alszáramputatióval vagy a comb epiphysisén végzett csonkítással célt érhetünk. Gangraena óeniliónél, ha az elhalás csak az ujjakon és környékén van meg és fertőzés nincs, úgy néha magán a lábon végzett műtét is eredményes lehet, de ha a gangraena már a lábon kiterjedtebb, úgy alszárcsonkítás (50%-ban), még inkább a comb diacondylar-csonkítása célhoz vezetőbb. Ha az elhalás az alszárra is terjedt, úgy csakis a combcsonkítás jogosult. Ha
