Smith Edward: A tápszerek (Budapest, 1877)
I. rész. Szilárd tápszerek - II. szakasz. Növényi tápszerek - a) Nitrogéntartalmúak
ÁRPA, KÉTSZERES ÉS ROZS. ---- SKÓT- ÉS GYÖNGYKÁSA. 1 75 A kenyér megemésztésére szükséges idő 3V2—4 óra. Egy gramm száraz kenyér a testben elégve olyan meleget ád, amely 2*15 kilo víznek hőmérsékét képes 1 fok Celsiussal emelni; ez egyenértékű azon munkával, mely 908 kilónak egy méternyire emelésére szükséges. 125 gramm fehér kenyér megevésének eredménye az volt, hogy a kilégzett levegő szénsavában különböző egyéneknél 96— 156 milligramm perczenkénti szaporodás mutatkozott. A belélegzett levegőnek mennyisége perczenként 985 köb centiméterrel növekedett. A hatás igen tartós volt. Anglia törvényei büntetést szabnak a kenyérhamisításra és előírják, hogy a közönséges bolti kenyeret súly szerint kell eladni; e szerint az úgy nevezett negyed-kenyérnek (quartern loaf) 4 fontot, a fél negyed-kenyérnek pedig 2 fontot kell nyomni; a kenyér ára csak a liszt ára szerint változhat. E tárgy az angol kormány figyelmét mindig nagyban foglalkoztatta, úgy hogy már IV. Eduard uralkodása idejéből feljegyezve találjuk, hogy a Lordmajor «a sütőket, ha a kenyeret másképen mint tiszta lisztből és nem a kellő súlylyal készítették, keményen megbüntette és közűlök sokakat fogságra is vettetett». XXYI. FEJEZET. ÁRPA, KÉTSZERES ÉS ROZS. ---- SKÓT- ÉS GYÖNGYKÁSA, S IKER. Az árpát (Hordeum) szilárd eledelek készítésére Angliában mostanság ritkán használják; föképen a malátasör- és szeszkészítésnél van alkalmazásban. Néhol azonban mint Dél- Walesben és az északi angol megyékben, kenyeret esznek belőle, más esetben pedig barna kenyér készítésnél a búzaliszttel vegyítik. A szárazföld bizonyos részein, India és a keleti tartományok egyes részeiben, a katonáknak és a szegények-