Hermann Imre dr.: A pszichoanalizis mint módszer (Budapest, 1933)
II. A pszichoanalitikus helyzet. Az anyagszerzés
analitikus cél egy pregnáns kifejezéssel: elmélyülés az élet- történetbe.9) 3. Az indulatok levezetése szavakban. A titok. Az eddigiekben két beállításról volt szó, amelyek a pszichoanalitikus helyzet egészéből kiragadva, annak szélsőséges megjelenési formáit adták. Az egyik, a börnei felszólítás — mindent kimondani, ami az eszünkbe jut — szószerinti követéséből adódott, a másik abból a nézésre beirányított, nyugodt önmegfigyelésből, amelyet Johannes Müller ír le. Mind a kettőnél megjelenhetett a tényállásértelmen túl az analitikus értelem. De — a végleteket véve szemügyre — az első beállítás gondolatszökellést eredményezett, a másik furcsa eidetikus képsorok felléptét. Van valami közös mind a kettőben és ez végletes eseteikben függetlenségük az értelmi funkcióktól. Az értelmeket megragadó ész törvényei helyett saját rendszerük törvényszerűsége szabályozza őket: az elsőnél hangzáshasonlóságok, szóasszociációk, rímek és alliterációk kerekednek felül, a másodiknál a képanyag optikailag meghatározott, emlékképekkel vegyes változásai. Itt is, ott is automatizmusok jutnak uralomhoz, a beszéd és a látás automatizmusai. Ide sorakozik már most egy harmadik automatizmus is: az indulatok automatizmusa. Álljunk akár darwini alapon, akár nem, tanításából mindenesetre elfogadhatunk any- nyit, hogy az indulatmegnyilvánulások hajdan tényállásosan értelmes folyamatoknak ma már tényállás szempontjából értelmetlen megismétlései. Klasszikus példa erre a düh érzelemkitörése, amelynél fogcsikorgatás és ökölbe szorított kéz — harapásra és verésre való nekirugaszkodások — még elég világosan kimutatják eredetüket. Más indulatkitöréseknél a származás esetleg rejtettebb és a darwini levezetés is kevéssé átlátszó összefüggésekre mutat; mindegyikben közös azonban a motorikus kísérő jelenségek kényszerszerű sorozata, amelyeket a jelzéses értelmen túl sem az indulatban lévő, sem a néző nem tud mélyebbről megérteni. Saját törvényeik vannak, a filogenetikusán meghatározott mellett, még bizonyos „örvényszerűség“-ük is, ami •) •) Freud: Ges. Schriften, V. köt. 190. o. 25
