Hermann Imre dr.: A pszichoanalizis mint módszer (Budapest, 1933)
II. A pszichoanalitikus helyzet. Az anyagszerzés
minden velük érintkezőt magával ragadni és egy örvényközpont felé sodorni törekszik. Az a vonatkozás, amellyel az indulat a pszichoanalitikus helyzetbe lép, a módszertannak talán legfontosabb része. Amellett történetileg is korai; hogy találkozzunk vele, a Breuer—Freud-féle hisztéria-könyvet kell fellapoznunk. Itt a következő jelentőségteljes leírás olvasható: „Azt találtuk, ... hogy az egyes hisztériás tünetek azonnal és örökre eltűntek, mihelyt az előidéző eseményt oly világosan sikerült az emlékezetbe idézni, hogy a kísérő indulatok is megelevenedtek és ha aztán a beteg az eseményt a lehető legrészletesebben leírta és indulatainak kifejezést adott. Indulatmentes visszaemlékezés csaknem mindig hatástalan; az eredetileg lezajlott lelki folyamatot olyan elevenen kell megismételni, ahogyan csak lehetséges, statu nascendi-be kell hozni és azután „kibeszélni“. E sokat tartalmazó leírásból kiemeljük azt, ami ebben az összefüggésben a legfontosabb. Oly beállítást kell teremteni, amely az eredeti indulatokat előhívja; csakhogy — és ez itt a lényeges — nem szabad őket (éppoly kevéssé, mint a börnei beállításnál, ha azt akarjuk, hogy analitikusan gyümölcsöző legyen, a szavakat és a müllerinél a képeket) saját automatizmusuk kényére engedni, hanem az indulatokat szavakba kell foglalni. ^4z indulat-automatizmust a beszéd irányába kell vezetni, — így és csakis így jöhet elméletileg analitikus megismerés, terápiailag pedig levezetés létre. Ez az, amit Freud katharzisnak nevez: az indulatok in statu nascendi hozása és azt rögtön követő kimondása. Eljárása jogosultságát a tapasztalat szolgáltatta: minél tisztábban sikerül, annál biztosabb az eredmény. A módszertannak azonban mélyebbre kell hatolnia és fel kell vetnie a belső szükségszerűség kérdését. Miért kell az indulatok „konverziójának“ szavakban történni — ez az az analitikus módszertani probléma, amellyel most foglalkozni akarunk. Két oldalról fogjuk megközelíteni; első kérdésünk, hogy van-e valami a beszéd természetében, ami e „szavakban való konverziódnak kedvez, a második, hogy az analitikusan kezelt beteg (vagy általában az egyén) részéről f el tehetünk-e egy oly belső erőt, ami őt a nyelvi kifejezés 26
