Hermann Imre dr.: A pszichoanalizis mint módszer (Budapest, 1933)
II. A pszichoanalitikus helyzet. Az anyagszerzés
kipihent szemmel a látómező sötétjébe nézek; az elernyedt- ség érzésével és a legnagyobb nyugalommal szememben, teljesen elmerülök a szem érzéki nyugalmába vagy a látótér sötétjébe. Minden gondolatot és ítéletet elhárítok magamtól, a szemnek, éppúgy, mint az egész szervezetnek külső benyomások tekintetében tökéletes nyugalma mellett, csak meg akarom figyelni azt, ami a szem sötétjében, más részekben lejátszódó organikus állapotok reflexeképpen végbemegy“. E fénylő és érzéki, tehát semmiképpen sem csupán képzeletbeli képek, amelyeket minden reflexió „nyomban elűz“, „ritkán ismert alakzatok, rendszerint különös figurák, emberek, állatok, amelyeket soha nem láttam, megvilágított helyiségek, amelyekben soha nem voltam. E jelenségek és nappali élményeim között a legcsekélyebb összefüggés sem állapítható meg“. — Az elalvás előtti állapot e szabadon előtörő képek felsorakozásának, úgy látszik, különösen kedvez, — de ezek azért napközben is felidézhetők. „A nyugalomnak nem egy óráját töltöttem, szemem lehunyva, de alvásra nem is gondolva, tanulmányozásukkal“ — mondja Müller. „Gyakran csak le kell ülnöm, szemem lecsuknom és mindentől elvonatkoznom, akkor önkénytelenül megjelennek ezek a kora ifjúságom óta kellemesen megszokott képek. Ha csak a hely elég sötét, ha csak szellemileg elég nyugodt vagyok, szenvedélyes hangulatok nélkül, — akkor, bár alvásról szó sincs, biztos lehetek e jelenségek felmerülésében“. Mi történik itt? Szabadon lebegő tudattartalmak felmerülnek és újból letűnnek, kivonják magukat minden befolyásolás alól, a tudatos én számára idegenek, mintha ismeretlen mélységek hírvivői lennének. Van itt valami, ami a pszichoanalitikus célkitűzések vonalában fekszik, mint ahogy Müller beállításában sem ismerhető félre a Freud- féle instrukcióval közös vonás. Neki is a tökéletes nyugalom állapotára van szüksége, ő is teljesen átadja magát az önmegfigyelésnek. Vájjon eljut-e valódi megnyilatkozásokig, a többször vázolt „cél“ szempontjából? Nem jtft el, — éppen mert az ő beállítása is csak az analitikus helyzet egyik végletét adja. Ha a szabadság Börzénél irányítatlanság volt, akkor a nyugalom Müllernél elzárkózás. Az optikai látótérre koncentrálja magát és elzárja az ítéletek, érzések és gondolatok útját. Jelenségeinek lelki színhelye az optikai tér — és semmi egyéb. így 20
