Hermann Imre dr.: A pszichoanalizis mint módszer (Budapest, 1933)

II. A pszichoanalitikus helyzet. Az anyagszerzés

felmerülnek benne képek, amelyeket nem ért, amelyek — bár egy analitikusan képzett valaki számára talán értelmezhetőek volnának — neki összefüggéstelennek, a tény' állás-értelem hijján lévőnek látszanak. A lélek benső megnyilatkozása itt époly kevéssé következik be, mint a mesterségesen szűkített bőméi felszólítást követő gondolat- szökelléses reakciónál.

Ámde, éppenúgy, mint ahogy amannak hasznavehető magva volt kihámozható, úgy talán Müller beállítása is eltolható egy az analitikus célnak jobban megfelelő irányba. Maga Müller érdekes leírást közöl Moritz és Pockels „Magazin zur Erfahrungskunde“-jéből: „Az alvás és ébrenlét közötti időben szoktuk észlelni azokat a bizarr, hol nevetséges és tisztességtelen, hol meg éppen rémséges képeket, amelyek áthatolnak lelkűnkön és amelyeknek eredete, úgy látszik, még rejtélyes a lélektan előtt. Néha ilyenkor — anélkül, hogy egy a visszaemlékezést megmagyarázó eszmetársítást felfedezhetnénk magunkban, — olyan dolgok jutnak eszünkbe, amelyeket bámulatos pontossággal szinte szemünk előtt látunk; avagy megpillantunk egy élénken megvilágított tárgyat, egy undorító emberi figurát, egy holttestet, egy szakadékot, egy elragadó női alakot. Éles, belső fájdalommal gondolunk gyakran ifjúságunk egy hibájára, amely éber állapotban sohasem szokott ily kellemetlen érzéseket kiváltani, az éj csendes magányában magunk előtt is elpirulunk bizonyos gondolatoknál, holott ettől az érzéstől egész napon át mentesek voltunk“.

Ami itt végbemegy, az nem kevesebb, mint a mül- leri beállítás lezártságának oldódása; ezáltal ugyanaz az „alvás és ébrenlét közötti állapot“ olyan tartalmakat hoz létre, melyek az optikai térre való szorítkozásnál rejtve maradnak. A FreudtÓl megkövetelt „gondolatok, érzelmek, emlékek“ jelentkeznek s megfigyelőjük, — ha csodálkozik is az ébrenléttel szemben mutatkozó erőeltolódásokon, — alapjában véve jól megérti őket. A mülleri beállítás képszerűsége megmarad, csupán a képek nem idegenek többé, hanem mélyen a lélek-kontinuUmban gyökereznek. Oly állapot ez, melyet mindnyájan ismerünk: az álmodozás lelki állapota.

Egy korán elhunyt belga analitikus, Varendonck, az álmodozás menetét, amelyet ő „tudatelőttes fantáziáló gondolkodásának nevez, az előbbivel sok tekintetben ha21