Hermann Imre dr.: A pszichoanalizis mint módszer (Budapest, 1933)

II. A pszichoanalitikus helyzet. Az anyagszerzés

hatók: „Vegyetek elő néhány ív papírost és három napon keresztül hamisság és alakoskodás nélkül írjatok le mindent, ami eszetekbe jut. írjátok le, hogy mit gondoltok önmagátokról, asszonyaitokról, a török háborúról, Fonks bűn- pöréről, az utolsó ítéletről, feljebbvalóitokról — és három nap leforgása után azt sem tudjátok, hová legyetek a csodálkozástól, hogy minő új, soh sem hallott gondolataitok vannak“. Nos, a pszichoanalizis módszerének ez a megsejtése a XIX. század elején bennünket is csodálkozásba ejt; a Börne-féle felszólítás pontos vizsgálatot érdemel.

Két része van: egy általános (írjatok le mindent, ami eszetekbe jut) és egy specializáló. Az utóbbi érdekes módon körülbelül mindazt tartalmazza, ami a „hamisság és alakoskodás nélküli“ megnyilvánulásoknál alapvetőnek szokott bizonyulni: az erotikusát és a szadisztikusat, az anyát és az apát, a kötelességet és a hitet. Ezt a második részt mindazonáltal mellőzni akarjuk és a börnei kijelentésen erőszakot téve, az elsőt emeljük ki.

„Mindent kimondani, ami eszünkbe jut“ — nevezzük ezt a börnei tételnek — valójában a pszichoanalitikus módszer alapszabályának egy része, sőt a fentemlített leegysze- rűsítési törekvés értelmében a leglényegesebb része. Hová vezet mármost a börnei tétel szigorú betartása — ha minden más irányítást egy gondolatkísérletben kiküszöbölünk?

Ahhoz a gondolkodási formához, amelyet gondolatszökellés néven ismerünk. Ez a mániás kórkép gondolkodási formája s a pszichiátria mint a képzeteknek tisztán külső társítások révén adódó összekapcsolását írja le, amely eszerint teljesen értelmetlen összefüggéseket eredményez. Szolgáljon mutatóul Liepman klasszikussá vált példája, amelyet könnyebb érthetőség kedvéért eredeti formájában akarunk közölni. Az inspiciáló orvos „Wie geht’s?“ kérdésére a mániás betegnél megered a szó: „Es geht, wies steht. In welchem Regiment haben Sie gestanden? Herr Oberst ist zu Hause. In meinem Hause, in meiner Klause. Haben Sie Dr. Klaus gesehen? Kennen Sie Koch, kennen Sie Virchow? Sie haben wohl Pest oder Cholera? Ach die schöne Uhrkette, wie spät ist es?“

Ha azt kérdezzük, hogy a példában leírt néhány mondat milyen összefüggést jelez, milyen tényállásnak felel meg, e kérdésre nem tudunk felelni: ilyen tényállás nincs. Ez a beszéd ebből a szempontból értelmetlen, tényállásit