Sikorsky J. A. dr.: A gyermek lelki fejlődése valamint az érettebb életkor lélektanának rövid jellemzése (Budapest, 1918)
C) Mint változik és fejlődik a lélek a korral
113 tettein őt mindkét alak nagyságbeli különbségére. A gyermek elragadtatása igen nagy volt, látni lehetett, bogy annak a percnek legsürgetőbb, legégetőbb értelmi követelése volt most kielégítve. A gyermek kétségtelenül éppen a térbeli jelenségek és térbeli személetek előállításán munkálkodott. És valóban ezóta szívesen állt a felnőttek mellé, hogy az illető nagyságokat összehasonlítsa. Szintúgy az nagy öröme, ha szemmértékkel összehasonlíthatja prémecskéje nagyságát a nagyoknak a fogason levő prémeikkel és kabátjaikkal. A tapintóérzetek lielyszínrajzának meghatározásához szolgáló, már fönt említett hajlama (á golyócskák dobálása) kétségkívül szintén ugyanarra a lélektani fejezetre vonatkozik, t. i. a térbeli jelenségekére. A gyermek egyáltalában határozott szeretetet mutatott a formák és a térbeli viszonyok megtanulására, s midőn beszélni kezdett, csakhamar észrevehető volt, hogy szellemi leltárában a fénytani képek minden mást felülmúltak: pl. a borsót (a levesben) gombocskáknak nevezte, szintúgy a dara is az ő meghatározása szerint gombocskákból állt (kerek, kis 4 gombocskákat a gyermek játékszernek szokott használni) ; alakjuk miatt fénytani jelenségek mintájául szolgáltak. Fénytani képek, fénytani jelenségek, szemmel észrevehető és térbeli szemléletek általában közelebb állottak a gyermek leikéhez, jobban és pontosabban tanulmányozta azokat, mint a megismerés és gondolkodás egyéb köreit. A hangbeli jelenségeknek, a hangok világának egyáltalában nem szentelt oly nagy szeretetet. Volt neki egy kis kézi- és szájharmonikája, ez utóbbit azonban nem zenei hangszernek használta, hanem játékai közben egy katoifa (legény) szerepét adta neki. Említésre méltó, hogy a látási képeknek észreveheiő kifejlődésével a gyermeknek a színek iránt való szeretete is létrejött, amit a többek között a következő körülmény is mutatott. Életének második évében kapott a gyermek egy fehér kabátkát világoskék béléssel. Leánykám el volt ragadtatva új ruhájától és mindig a fehér kabátkáról beszélt. így mondogatta: «fölveszem fehér kabátkámat és megyek sétálni». A «fehér» szó fölösleges volt látszólag, mivel a gyermeknek nem volt más kabátja. Hogy lélektanilag megvizsgálja a gyermek gondolatmenetét, a szerző — aki előtt abban az időben e tény jelentősége még ismeretlen volt — a következő eszSikorsky-Tas-Varsányi: A gyermek lelki fejlődése. ^
