Szakcikk gyűjtemény

Herszky Manó: Régi kérdések - ujabb eszmék

34'

hogy a syphilis alapokát a különböző paralytikus folyamatoknak nem képezi.

Épen a statistika mutatja ez utóbbi tétel igazságát. Du Castel egyenesen ki is mondja, hogy a lues önmagában általános paralysist nem idéz elő, szükséges, hogy más ható erők is közreműködjenek, mint első sorban a neuro- paralytikus terheltség, az alkoholismus, szellemi túleről- tetés stb. és Joffroy még szükségszerűen hozzátoldja, hogy a nem lueticusok paralysise számban nem oly csekély, a mint azt felvenni szokták.

Ezen csak felületesen érintett kérdés ép e napokban vált ismét actuálissá.

Szokás, hogy a közönség a szellemileg működő nagy embereket, a kik életüket hosszú sin3Tlődéssel fejezik be, luetikusoknak tartja. így Ítélnek Chopin-röl, Novalis-ról, Brentano-ról, Kleist-röl, Heine-ről stb., sőt titokban psychopathologikus perversitással is ocsmányolják a kor legnagyobb jóltevőit. Kleist és Brentano neveit a saclis- mussal hozzák érintkezésbe, Byron, Rousseau és Swift, sőt Goethe alakját is, mint a perversitás «iskolai példányait» emlegetik.

Hogy Heinét, a németek legnagyobb lyrikusát különös consequentiával kicsapongó, élvhajhászó emberré bélyegezni akarják, a mai viszonyok is érthetővé teszik. Ama feltevés, hogy az ő betegsége állítólagos életmódjának következményeként csak a syphilis és ennek alapján idegzetének rohamos tönkremenetele tekinthető, még orvosi körökben is hihetőnek, sőt valószínűnek is látszik.

Annál örvendetesebb, hogy épen orvosi körökből felhangzott a minap tudományos alakban a sokat hánytatott és halála után annyira ocsmányolt, szerencsétlen költő védelmére az első hang.

Rahmer tr. komoly kritikus vizsgálatait e kérdésről «Heinrich Heine's Krankheit und Leidensgeschichte» czimü munkában közli.

Heine-n már gyermekkorában szerfölötti sensibilitás és a nemi idegek túlzott ingerlékenységének jelei féktelen