Scholtz Kornél dr.: Gyakorlati szemészet orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1918)
A lencse betegségei
179 dezésük meglehetősen bonyolult. A rostok egyes sectorokat, cikkelyeket alkotnak, amelyek — mint pl. egy gerezdes gyümölcs egyes cikkelyei — a lencsepolustól sugárirányban kifutó vonalak mentén érintkeznek egymással. Ezek a vonalak a hullaszemen, sőt bizonyos esetekben az élő ember lencséjén is felismerhető ú. n. lencsecsillagot alkotják. A lencse felszínéhez közel eső peripheriás rostok nagyjából a lencse felszínével párhuzamosan futnak és pedig úgy, hogy minden egyes rost a lencse elülső felszínéről az sequatoron át ívalakb«*n a hátulsó felszínre hajlik át. A lencse közepe felé eső rostok alakja és lefutása szabálytalanabb. A lencse az élet folyamán sajátszerű átalakuláson megy át azáltal, hogy a közepén már a fiatalkorban a rostok skerotizálódásnak indulnak, azaz átlátszóságukat megtartva vízveszteség következtében összezsugorodnak, megkeményednek. így jön létre az u. n. lencsemag, azaz a felnőtt ember lencséjének kemény, ujjakkal alig összemorzsolható középső része, a melyet a lágy, rugalmas, még nem sklerotizált rostokból álló leneseké reg vesz körül. A lencsemag a 20—30.-ik életév között kezd jobban kifejlődni. Minél több lencserost sklerotizálódot.t már, vagyis minél nagyobb már a lencsemag, annál inkább veszíti el a lencse alakváltoztató képességét, annál inkább fogy az „alkalmazkodó képesség“, míg végre az aggkorban a lencse egész tömege keménnyé és merevvé válik. A lencse az egész életen át növekszik és pedig úgy, hogy az aequator környékén lévő hámsejtek fokozatosan lencse rost okká nőnek meg. így a lencse volumene a sclerosissal járó zsugorodás dacára sem fogy meg, sőt ellenkezőleg az élet folyamán mintegy x/3-ával gyarapodik. A lencse táplálékát a hátulsó szemcsarnok vizéből osmosis útján nyeri. Anyagcseréje igen lassú. A lencse elzavarodásai (hályogok). Azt az állapotot, amikor a lencse részben vagy egészében elzava- rosodik és átlátszóságát elveszti, hályognak (cataracta) nevezzük. Aszerint, hogy a lencse mely része zavaros, megkülönböztetünk tok-, kéreg- és maghályogokat. Vannak helybeli és általános okokból eredő hályogok, vannak velesziilöttek, fiatalkorban keletkezők és öregkorban keletkezők. Gyakorlati szempontból legcélszerűbb c* hályogokat klinikai lefolyásuk szerint osztályozni : az egyik csoportba tartoznak azok a hályogok, amelyeknél az elzavarodás állandóan a lencse egy bizonyos körülírt részére szorítkozik — partiális állatidé) hályogok — a másik csoportba azok, amelyeknél a lencse valamely részén kezdődő elzavarodás rövidebb vagy hosszabb idő alatt az egész lencsére vagy leg12*
