Scholtz Kornél dr.: Gyakorlati szemészet orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1918)
A lencse betegségei
180 alább is annak egész kéregrészére kiterjed. Ezek a teljessé, váló 'progressiv hályogok. A lencse bármely részén támadó elzavarodás fokális világítás mellett nézve a pupilla feketeségén mutatkozó fehér vagy szürkésfehér terület képében látszik, szemtükörrel pedig ezek a homályok a narancsvörös színben világító pupilla területében feketéknek tűnnek fel. A lencse tokján támadó elzavarodások oka a lencsetok belső felületén levő hámsejtek burjánzása, esetleg a fejlődés folyamán visszamaradt szövetrész, a lencse saját szövetében lévő elzavarodások ellenben kevés kivétellel a lencserostok összefüggésének meglazulásából és a rostok degenerativ természetű elváltozásaiból erednek. Az egymástól elváló lencserostok között folyadék gyűlik meg, amely apró cseppekben megalvad (Morgagni-féle golyók). Idővel a szomszédos rostok megduzzadnak, elzavarosodnak, később szétesnek, egyesek közülök nagy, hólyagszerű sejtekhez hasonló képződményekké alakulnak. Ha ez a folyamat teljessé vált, a megtámadott lencserészek helyét tejhez hasonló, zavaros, különféle törmelékeket és cseppszerű alvadékokat tartalmazó folyadék foglalja el. Az elzavarodás rendszerint csakis a még nem sklerotizált lencserostokban támad — a kemény sklerotikus lencsemag többnyire átlátszó marad. Subjektiv tünetek. A lencsében képződő homályok árnyékot vetnek a retinára, amelyet a beteg nézéskor sötét pontok, foltok vagy vonalak képében vesz észre. Finomabban eloszlott diffus zavarosság ú. n. ködös vagy fátyolos látást okoz, a betegben az az érzés támad, mintha füstön vagy ködön nézne át. Az ilyen diffus zavarosság a látásélességet erősen megrontja, míg körülírt tömött homályok mellett, ha azok nem nagyon kiterjedtek, a szomszédos tiszta lencserészeken át a beteg elég jól láthat. Az iristől eltakart, peripheriás lencserészekben ülő homályok főképen csak akkor okoznak látászavart, ha a pupilla igen megtágul. Ezért az ilyen betegek gyenge világítás mellett alkonyaikor feltűnően rosszul látnak (hemeralopia). A lencse közepe táján keletkező zavarosságok a látásélességet már igen hamar megrontják. Nagyobb kiterjedésű centrális lencsehomály esetében a beteg erős nappali világításnál, szűk pupilla mellett, amikor az iris a széli tiszta lencserészeket eltakarja, igen rosszul lát, ellenben gyenge világításkor a pupilla meg- tágulásakor a látás megjavul (nyktalopia). Progressiv hályogok a tárgylátást idővel teljesen megrontják , a hálvogos ember legfeljebb a szeme előtt mozgatott kezünket képes észrevenni. Ilyenkor a szem belsejébe tükörrel belátni már nem lehet, miért is különösen az operálás szükségessége és prognosisának megállapítása végett a fényérzés és lokalizáció megvizsgálásával kell arról
