Scholtz Kornél dr.: Gyakorlati szemészet orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1918)

A lencse betegségei

A LENCSE BETEGSÉGEI.

Anatómia. A szemlencse (lens cristallina), a szivárványhártya és üvegtest közt fekvő, lencse alakú, átlátszó képződmény, amely, mint a szem egyik legfontosabb fénytörő közege, domborúságának változékonysága folytán a szem fénytörő erejét szükség szerint megváltoztatni képes és ezáltal lehetővé teszi, hogy az ideghártyán úgy a közelebb, mint a messzebb eső tárgyakról egyaránt éles képek képződhessenek.

A felnőtt ember lencséjének mélységi átmérője távolba nézéskor 4, harántátmérője 9—-10 mfm, súlya 0‘22 gramm. A lencse hátulsó — domborúbb — felszínével az üvegtest fossa patellarisában fekszik, elülső — laposabb — felszíne a szivárványhártya popilláris szélével érintkezik és mintegy % 7%i-nyire emelkedik ki a pupilla síkjából. Az elülső felszín erős görbülettel hajlik át a hátulsóba ; ezen rész, a lenese széle (aequator) a sugártest nyúlványaitól % mm távolságra esik. A lencsét a lencsefüggesztő szalag (zonula ciliaris Zinnii) tartja helyén. Ez a képződmény nagyszámú átlátszó rostokból áll, amelyek az orra serratától kezdve a sugártest belső felszínén eredve a sugárnyúlványok közti bemélyedéseken át a lencse felé húzódnak és annak szélén, valamint széle közelében úgy az elülső, mint a hátulsó felszínén tapadnak meg. A sugártest és a lencse között fekvő zonula rostjaitól behálózott, átmetszetben nagyjából háromszög alakú tér az ú. n. canalis Petiti. A lencsefüggesztő szalag megfesziilésekor a lencse elülső felszíne ellaposodik, ellazulásakor pedig a lencse anyagának rugalmassága miatt erősebben kidomborodik. A szalag megfeszülése és ellazulása a sugárizom működésének eredménye. (1. a 14. és 58. ábrát.)

A lencse alkotórészei : 1. A homogen anyagból való lencsetok,

amely a lencse elülső pólusán 6‘5, hátulsó pólusán 2, gequatorán pedig 8 fi vastag. 2. Az egyrétegű, többszögű sejtekből álló lencsehám, amely a lencse elülső felszínét fedő lencsetokot béleli. A hámsejtek az aequator környékén mindinkább megnyúlnak és az sequatoron túl mind hosszabb rostokká (lencserostok) alakulnak. Ennélfogva a lencse hátulsó felszínén felhám már nincs. 3. A lencserostok. Ezek tulajdonképen hosszú, szalagszerben megnyúlt hámsejtek. Atmetszetük hatszögletes, elren-