Schmieden Viktor: Sebészeti műtéttan (Budapest, 1923)
III. Fejezet. A végtagcsonkítás (ampútatio), kiizesítés (exarticulatio) - Bevezetés. A végtagcsonkításról általában
egyforma hosszú végeket akarunk nyerni. Két csont alkotta végtagnál az előbb leírt lágyrészmetszés nehezebb. Előbb elvégezzük a fentebb leírt körkörös metszést s ha ez meg van, az előbbivel egyenlő magasságban, a két csont közötti lágyrészeket cathelinnel vágjuk át. Az egyszakaszos körkörös metszésnek ezen egyszerű alakját rendszerint nem használjuk, legalább is olyan esetekben nem, ahol elsődleges gyógyulást várunk s jó csonkot akarunk teremteni. Egyszakaszos körkörös metszést alkalmazva, sohasem tudjuk a csonkot teljesen fedni lágyrészekkel, legjobb esetben is a támasztó felület közepén a csontot beborító hegre számíthatunk és ha sikerül is a csont felett a lágyrészeket összehúzni, a csontnak mindenkor megmarad az a törekvése, hogy a lágyrészeken át kitérjen; a tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen csontcsonkok fekélyesedéshez vezetnek (ulcus prominens), annál is inkább, minthogy azok hiányos használat miatt beálló zsugorodása következtében mindjobban kihegyesednek (ú. n. conicus amputatiós csonk). Ez a tapasztalat vezetett a kétszakaszos körkörös metszés és lebeny es metszés alkalmazásához, amely módszereknél a csontot magasabban csonkoljuk, mint a lágyrészeket; ily módon igen jól fedhetjük lágyrésszel a csonkot s a heg kedvezőbb helyre kerül. Az alábbiakban a kétszakaszos körkörös metszést írjuk le, amikor is a csontot manzsettaszerű bőrlebennyel fedjük. Első metszésünkkel csak a bőrt és a zsírszövetet vágjuk át egészen a bőnyéig, majd a zsírréteget a bőnyéről lefejtjük s a bőrrel együtt manzsettaszerüen felhajlítjuk; az izomzatot a fentebb leírt csonkító késtartással átvágjuk s jóval magasabban átfürészeljük a csontot. A manzsetta visszahajtása legtöbbször nem megy egészen könnyen, ilyenkor két oldalt bemetszünk. Ez eljárás egy újabb methodusra, az elülső és hátulsó bőr- lebeny készítésére vezetett, melynek előnye, hogy minden csonkolásnál alkalmazható s ezért ez ma az uralkodó módszer. Minthogy az egyik lebenyt (rendszerint az elülsőt) nagyobbra szabhatjuk, mint a hátulsót, a keletkezett heg ennélfogva nem esik a támasztó felületre, hanem a mögé. A lebenynek a fasciáról való leválasztásakor ügyelnünk kell, hogy a lebenyt tápláló ereket meg ne sértsük, ezért metszésünknek a fasciára s nem a zsírrétegre kell irányulnia. Lebenykészítéshez külön karcsú kést, az ú. n. lebenykészítő kést használjuk. Néha csak az egyik oldalon képezünk lekerekített nyelvalakú lebenyt, amellyel a csonk felületét befedhetjük. A'lebeny felhajtása és éles kampókkal való felfelé húzása után a kétszakaszos körkörös amputatio második szakasza következik. A lebeny gyökének magasságában átvágjuk az 76 III. Fejezet. A végtagcsonkítás (amputatio), kiizesítés (exarticulatio).
