Schmieden Viktor: Sebészeti műtéttan (Budapest, 1923)
III. Fejezet. A végtagcsonkítás (ampútatio), kiizesítés (exarticulatio) - Bevezetés. A végtagcsonkításról általában
Bevezetés. A végtagcsonkításról általában. 77 összes lágyrészeket s ugyanazon nívóban átfürészeljük a csontot. Ma már nem alkalmazzuk a régebben divatos átszúrást vagy trans- fíxatiós eljárást, amely abból állott, hogy a csonkoló késsel harántúl átszűrtük a végtagot és a kés élével belülről ferdén kifelé átvágtuk az összes lágyrészeket. Ezt a végtag elülső és hátulsó felszíne felé elvégezve, kúpalakú üreget nyertünk, az eképen készült bőséges lágyrészlebennyel a csontcsonkot jól lehet fedni. A közönséges kétszakaszos körkörös metszésnél — rendszerint a combon — ahol a csonknak lágyrésszel való jó párnázottsága különösen kívánatos, az izomzatot a csontcsonk felett néhány varrattal összehúzhatjuk; ez úgy sikerül a legkönnyebben, ha a csont átfürészelése előtt az összes lágyrészeket behasított gazecompressekkel jól felhúzzuk s ily módon egy lehetőleg rövid csontcsonkot készítünk. Ne képzeljük azt, hogy ezen izompárna ugyanazon erősségben marad meg; ez természetesen csaknem teljesen zsugorodik és pedig annál nagyobb mértékben, minél inkább elveszti az izomzat működését. Mindenesetre az izomzatnak a csontcsonk felett való elvarrása megakadályozza a lágyrészeknek a visszahúzódását s ezért, amikor csak módunkban áll, varrjuk össze a lágyrészeket. A bőr-izomlebeny módszerek közül csak a jól bevált Bruns-iéle úgynevezett subperiostalis eljárást említjük meg, melynek még számos hive van. Egyszerű egyszakaszos körkörös metszéssel átvágjuk a bőrt, izomzatot s ugyanazon magasságban a csontot, majd kétoldalt az összes lágyrészeken át egész a csontig hatoló hosszmetszést ejtünk. A lágyrészeket subperiostalisan letoljuk s mint szárnyas ajtót széjjel tárjuk, közöttük a csontot kényelmesen magasan újból átfürészeljük s felette a jól összefekvő lágyrészeket elvarrjuk. A lebenyes metszés különös alakja még főleg az ujjak kiize- sítésénél használatos ovális metszés, amelyet ott fogunk ismertetni. Az összes lebenyes metszésekre vonatkozólag mint fontos szabályt jegyezzük meg, hogy a lebenynek semmi körülmények között sem szabad tál rövidnek lennie; a kezdők rendesen itt hibáznak. Egyoldali lebenynek a kérdéses végtag harántátmérőjénél jóval hosszabbnak kell lennie. Ha elülső és hátulsó lebenyt készítünk, úgy a két lebeny együttes hosszának jóval nagyobbnak kell lennie a kérdéses végtag harántátmérőjénél. Számítanunk kell a bőr rugalmassága által feltételezett zsugorodásra is, ezért a lágyrészeket minden feszülés nélkül kell összevarrnunk. Ha túl hosszú a lebeny, összevonás előtt még mindig módunkban áll azt megrövidíteni, — de meghosszabbítani nem. Az amputatio általános tárgyalásánál ki keli még pontosan
