Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Kórokok - VII. fejezet. Paraziták - A) Növényi élősdiek - I. Baktériumok
322 VII. fejezel. Paraziták. 351. ábra. Pestisbacil- lusok. Bubógeny. (Seifert-Müller nyomán.) Pestisbacillus (Kitasato-Jersin), rövid, mozdulatlan pálczika, a mely, ha a testből vétetik, rendesen a bacterium septicaemiae haemorrhagica ehoz (1. fentebb) hasonlóan polaris festődést mutat, tenyészetekben azonban rendszerint nem. A pestis- bacillus jellemző involuciós forrná kát mutat (a pálczika megduzzadása vagy lekerekítése golyóalakká), amelyek nagyon gyorsan és typusosán lépnek föl. Találhatók a pestisbetegeknél, különösen a búbokban, az elsődleges bőrpusz- tulákban, a tüdőpestises köpetben és többnyire a vérben és a belső szervekben is. A behatolás egyik kapuja a bőr, melyen pusztula tárad és ezzel kapcsolatban mirigy-duzzanatok — bubopestis — jönnek létre; máskor a tüdőbe jut be először a virus, mikor is tüdőpestis, pestises tüdőgyulladás keletkezik. A pestist a középkorban fekete halálnak nevezték. A bacillusok a vér útján rendszerint az egész testben elterjednek (pestissepsis) és genvedéseket és elfajulásokat okoznak a lépben, májban, vesékben stb. Lehetséges, hogy mint állatoknál kimutatták, a fertőzés embernél a gyomor-bélcsatornán át is történik. Pestisszerummal való immunizálás bizonyos fokig sikerült; a pestisszerum agglutinálni is képes a pestisbacillust. Az emberen kívül a patkány is nagyon fogékony a pestisfertőzés iránt; az emberek közt kitört pestisjárványok előhírnökei gyanánt olykor patkányjárványokat észleltek. A pestisbacillusok talán csak a patkány testében akklimatizálódnak. Bacterium ulceris cancrosi, úgynevezett Streptobacillus, az ulcus molle szövetében és váladékában fordul elő ; Gram szerint nem festhető, nem mozgékony; rövid pálczikákból álló hosszú lánczokban mutatkozik; az ulcus molle (lágyfekély, vagy sanker) okozója. Lépíenebacillus, bacillus anthracis (Pollender-Koch), nagy (5—10 p hosszú) mozdulatlan pálczika, tok- és spóraképzéssel; mesterséges tenyészetben az egyes bacillusok gyakran hosszú «tagozott» fonalakká nőnek ki. A spóraképződés csak bőséges oxigén hozzájárulása és magasabb hőmérséklet mellett történik, de sohasem az élő állati test belsejében; a spórák rendkívüli ellenálló képességgel bírnak. A lépfene elterjedt és bizonyos vidékeken gyakran fellépő megbetegedés, mely különösen a juhokat és szarvas- marhákat támadja meg, ritkábban található lovaknál és kecskéknél; rendesen táplálékkal való fertőzésből származik. A lépíenebacillus fakultativ parazita, mely a testen kívül is szaporodik és spórát képezhet ; lépfenés állati hullákból elterjedhet a talaj felső rétegeiben és onnan a takarmányfűbe stb. jut. A terjedés egyéb forrásai a fertőzött állatok ürüléke, vére, vizelete és szőrzete. Embernél a lépfene a bőrön mint pustula maligna lép föl apró sebek fertőzése következtében (olyan egyéneknél, a kiknek lépfenés állatokkal van dolguk) vagy gyapjú által közvetítve, mely beteg juhoktól származik; a tüdőben fertőzött rongyok válogatása közben belélegzett lépfenespórák is okozhatnak fertőzést, úgynevezett «rongy- szedőbetegségeh> ; végül előfordulhat még embernél lépfene a bélben is, ha a spórák élelmi szerekkel a bélcsatornába jutnak, míg a spóramentes bacillusokat a normális gyomornedv megöli. A lépfenebacillus nagy számban található a fertőzött test vérében és általános septikaemiás megbetegedést okoz, a melyhez még helyi megbetegedés, pl. karbunkulus (pokolvar) a bejutás helyén és karbunkulushoz hasonló heszűrődések a belső szervekben is járulhatnak. Bacillus tetani (Nicolaier), a tetanusbacillus kerti földben, szénaporban, faszilánkokon, rotható folyadékokban, tisztátlan talajban, ló és szarvasmarha ürülékében fordul elő. Gram szerint festhető, mozgó, finom, tökéletesen egyenes, sörte- szerű pálczika, mely végen fekvő spórát képez, miáltal a vége dobverőszerűen me?- duzzad (gombostűalak). A tetanusbacillus szigorúan anaerob, oxigén kizárása mellett tenyészthető. A tetanus (dermedés) átvihető sebfertőzéses betegség ; a bacillusokat kimutatni csak a fertőzés helyén lehet, a hol esetleg csak kevés elváltozás van; a belső szervekben sem baciliusok, sem boncztani elváltozások nem találhatók. A bacillusok 352. ábra. Lépfenebacil- lusok. Vér. (Seifert-Müller nyomán.) 353. ábra. Tetanusbacillus
