Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Kórokok - VII. fejezet. Paraziták - A) Növényi élősdiek - I. Baktériumok
308 VfI. fejezet. Paraziták. (Bővebben lásd az egyes fertőző betegségeknél). A testbe jutott baktériumok a vérerek, a nyirokerek vagy bizonyos járatok, pl. a hörgők útján terjednek el. A testből aztán esetleg megint kiválasztatnak a bélsárral, a veséken át, a nyállal stb. Fertőzés keletkezhet már a méhen belüli élet legkoraibb stádiumaiban és már B csírasejtet, vagy a fejlődésben levő petét érheti. Legalább állatokra nézve bebizonyították, hogy bizonyos fertőző mikrobák már a csírasejtbe vagy petefészekből a méh üre felé vándorúton levő petébe is behatolhatnak ; ilyenkor gcrminativ (vagy fogamzást) fertőzésről beszélnek. Embereknél is már régóta gondoltuk a petének a syphilis vagy a tuberkulosis vírusát magában foglaló ondó által való fertőzésére, anélkül, hogy eddig az ilyen átvitelt bebizonyították volna. Ezzel szemben az épen most említettekről és még sok más fertőzésről is kétségtelenül meg van állapítva, hogy vírusuk az anyából a méhlepényen át a méhmagzatba is eljuthat (typhus, vörheny, himlő, lépfene stb.) ; az ilyet placentaris (vagy méhen helüli) fertőzésnek nevezik ; létrejöttéhez bizonyára a placentaris erek apróbb laesiói szükségesek. Sok fertőző betegségnél még nem ismeretes a fertőzés módja. Ha egy ismert kórokozónál, amelynek rendes behatolási kapuit stb. ismerjük, egy bizonyos esetben a behatolási hely nem mutatható ki, akkor kryptogen fertőzésről beszélünk, így pl. sebfertőzéses betegségeknél, amelyeknél sérülés nem mutatható ki. A fent bővebben leírt bakteriumhatás módja szerint a fei'tőző be- tegóégek két főalakját lehet megkülönböztetni, amelyeket természetesen nem lehet egymástól élesen elhatárolni. Az egyiknél, miután a fertőzést okozók a szervezet valamelyik részén letelepedtek, lényegében intoxicatio keletkezik, azaz nem maguk a baktériumok terjednek el az egéóz ázervezetben éá károóitják azt, hanem csak az általuk termelt toxi- nok. Ezen megbetegedésekhez tartozik pl. a tetanus, amelynek bacillusát csak a fertőzés helyén (későbbi stádiumokban gyakran már abban sem) lehet kimutatni, nem pedig a vérben vagy más szervekben ; diphtheriánál is az általános jelenségek toxinok felszívódásán alapszanak. Tisztán az utóbbiak befecskendezése által is bénulásokat lehet előidézni. Ott is, ahol rothadást okozó mikroorganizmusok hatolnak be a szervezetbe (a szervezet elhalt részein vagy genyedésnek induló helyeken, ahol gangraenát hoznak létre, így dekubitalis fekélyeken, a nyálkahártyák sebein stb.), az elhalt fehérjetömegek szétbontása által bűzös, részben mérgező toxinokat termelnek. Ezek felszívódnak és súlyos tüneteket okoznak, amelyeket sapraemiának vagy putrid fertőzésnek is neveznek. Oly rothadást gerjesztők is, amelyek már rendes viszonyok közt jelen vannak a belekben, pl. a bacterium coli, létrehozhatnak intoxikáció- kat, ha rothadásos toxinok a bélből nagy mennyiségben felszívódnak. Ilyenkor a bélből származó autointoxicatio (v. ö. Vl-ik fej.) forog fenn. Talán a gyomortágulatnál előforduló általános jelenségeknek és a gyermekeknél előforduló görcsöknek egy része így magyarázható meg. Sok esetben ptomainokkal való intoxikáció jön létre a gyomorbélcsatornából; ide tartoznak pl. a hús- és kolbászmérgezések, kagylómérgezések stb., melyek legtöbbször typhus- vagy choleraszerű jelenségek közt és nem ritkán halálosan folynak le. Ilyen romlott ételek gyakran főtt állapotban is veszedelmesek, mivel a véletlenül a táplálékba jutott baktériumoktól termelt számos alkaloida — amelyek éppen a mérgezést okozzák, — a melegnek ellenáll. Ily esetekben azonban maguk a baktériumok is további pathogén hatásokat fejthetnek ki. Mindezen esetekben tehát az általános fertőzésnek mérgezés, toxaemia, oldott mérges anyagoknak a vérben való jelenléte képezi alapját. Az esetek másik csoportjában maguk a fertőzéát okozók mennek át nagyobb számban a vérbe, és árasztják el szervezetet ; ilyenkor bakteriíemiáról beszélünk. Magától érthető, hogy itt is baktériumok által termelt mérgek játsszák a főszerepet. Ha a fertőzést okozók főként a vérben szaporodnak el (mint pl. a lépfenénél, az egerek septikaemiájálnál), tehát a fertőzést okozókat — a fertőzés helyétől eltekintve — csakis a vérben találjuk, akkor a betegséget septikaemiának nevezzük. Ily esetekben a parenchymás szervekben (vesék, máj, szív, testizomzat) sokszor toxikus hatások jeleit találjuk, t. i. homályos duzzadást és zsíros elfajulást, továbbá lépduzzanatot. Más esetekben a pathogén mikroorga-