Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Kórokok - VII. fejezet. Paraziták - A) Növényi élősdiek - I. Baktériumok
A) Növényi élősdiek. 309 nismusok a nyírok- és véráram útján tovább terjedve másodlagosan, a fertőzés helyétől távol eső szervekben telepednek le és ezáltal az utóbbiakban, amennyiben genygerjesztő baktériumokról van szó, sokszoros áttételi tályogok keletkeznek. Az általános megbetegedésnek ezen rendszerint halálhoz vezető alakját pyíemiának nevezik. Ilyenkor nem ritkán különböző szervek inkább diffúz áttételes gyulladásait is találjuk : genyes agyhártyagyulladást, endocarditis ulcerosát, mellhártyagyulladást stb. Itt is gyakran mutatkoznak parenehymás, valamint zsíros elfajulások stb. A lép szintén állandóan akut hyperplasiát mutat (lépdaganat, 1. II. r. I. f.). Amellett gyakran vannak jelen fertőzéses embóliák és thrombosisok infarktusképzéssel, amelyek elgenyedhetnek ; mindezen folyamatok főként endocarditis ulcerosából (1. ottan) szoktak kiindulni. Mivel a genyes folyamatoknál a septikaemiás és pytemiás hatások sokszor nem választhatók külön egymástól, azért septico-pysemiáról is beszélnek. Ha két vagy több bakteriumfajta egyidejűleg vagy egymásután telepszik meg a szervezetben, vegyes fertőzésről szólunk. Ilyenkor nem minden esetben van véletlen összetalálkozásról szó, hanem némelykor valamely fertőzés más fertőzést okozók számára egyengeti a talajt. A tüdőtuberkulózisnál majdnem állandóan más baktériumok, különösen genykeltők is közreműködnek a szövetroncsolásban; viszont a latens vagy lassú előrehaladásban levő tüdőtuberkulózis bizonyos fertőzőbetegségek, főként kanyaró, influenza stb. behatása alatt floriddá válhat. Bacterium colival és genykeltő mikroorganismusokkal való fertőzések gyakran társulnak általános fertőzésekhez vagy helyi gyulladásokhoz és áttételes genyedésekliez, pneumoniákhoz stb. vezethetnek. Másrészt különböző bakteriumfajok kölcsönösen befolyásolhatják egymást oly módon, hogy főként az egyik fajta fejlődik ki, amelyre nézve az életfeltételek kedvezőbbek, vagy pedig a másikat teljesen el is nyomhatja (antagonismus). Ide tartozik az a sajátságos tény, hogy oly állatok, amelyeket lépfenével fertőznek, streptokokkuszok- kal való utólagos fertőzés által megmenthetők. Végül a baktériumok symbiosisban is élhetnek együtt, úgy hogy a bakteriumfajok- nak kölcsönösen szükségük van egymásra, amint már fentebb a 300. lapon volt említve. A sikeres fertőzésnek első feltétele természetesen az, hogy a fertőző anyag egyáltalában neki megfelelő bemeneti kaput találjon a szervezetbe ; némely baktériumok csakis bizonyos nyálkahártyákon telepszenek meg, mint pl. a gonococcus; mások a gyomor-bélcsatornába való bejutásuk esetén ártalmatlanok, mert a gyomornedv behatására elpusztulnak (1. fent). Hogy a fertőzés a tüdőn keresztül történhessék, ahhoz a baktériumoknak a levegőben kell suspendálva lenniök; gyakorlatilag igen fontos, hogy baktériumok nyitva álló folyadékokból vagy nedves felületekről soha sem jutnak a levegőbe addig, míg a baktériumokat tartalmazó rétegek be nem száradnak vagy a baktériumot tartalmazó folyadék nem habzik vagy szét nem fecskendeztetik. De még a felületekre rászáradt mikroorganizmusok is csak nehezen jutnak a levegőbe, nevezetesen csakis akkor, ha heves mechanikai behatások folytán a száraz tömeg meglazul vagy ha az utóbbi szétporlik. Emiatt igen sok gümőbacillust tartalmazó köpet is veszélytelen addig, míg nedvesen marad. Második, szintén magától értetődő feltétele a fertőzésnek, hogy a behatoló baktériumok fertőzőképes állapotban legyenek, hogy tehát pathogen természetűek és virulensek legyenek. Még igen erősen pathogen baktériumok virulenciája is csökkenthető mesterségesen vagy akár meg is szüntethető (1. alább). Természetes viszonyok közt magától is csökkenhet a virulencia; ugyanis valódi paraziták, ha a testből kijutnak, csak korlátolt ideig őrzik meg fertőző képességüket és nekik meg nem felelő táplálék mellett, beszáradás, vagy túlságos nedvesség vagy a hőmérsék ingadozásai stb. esetére mindinkább elvesztik pathogénitásukat. Éz természetesen a különböző fajoknál igen különböző idő alatt történik és különösen a spóraképző alakok mutatnak igen nagyfokú ellenállási erőt. A természetes körülmények közt végbemenő fertőzésnél mindenesetre tekintetbe veendő a virulencia foka ; ez magyarázza meg részben, hogy ugyanaz a fertőző anyag az egyik esetben súlyos, esetleg halálos, másik esetben jelentéktelen, gyorsan elmúló bántalmat okoz. A szervezet hatásos fertőzéséhez elegendő mennyiségű fertőző anyagra is szükség van ; a baktériumoknak bizonyos számban kell behatolniok. Ezt már a tuberkulózisnál említettük. Némely bakteriumfajtákról mindenesetre fel kell vennünk, hogy olykor már nehány csíra elégséges a fertőzés létesítésére. De mégegyszer hangsúlyozzuk, hogy a fertőzés épúgy függ a fertőző anyagtól, mint a fertőzött szervezet visszahatásától.