Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Bevezetés (A sejt általános kórtana)
Bevezetés. (A sejtek általános kortana.) befejezett és még kevésbbé van a betegség lényege tisztázva. Ez utóbbi ugyanis nem egészen egyenértékű valamely agens, pl. állati vagy növényi kórokozó hatásával. A külső agens önmagában nem jelenti még (.(mindazon következményes jelenségek előidéző okát» (causa efficiens), melyek a testben annak behatása után fellépnek; a betegség folyamata alatt a testben végbemenő változások t. i. attól is függnek, hogy miképen reagál valamely agens behatására az illető szervezet. Tehát a külső kórokok hatása is nagyrészt magának a teátnek bizonyos belső berendezéseitől függ; teljesen különböző származású befolyások bizonyos körülmények között ugyanazokat a betegség-processzusokat okozhatják és ugyanaz a behatás különböző esetekben különböző jelenségeket válthat ki. Azt a tényezőt, mely magában a test szerkezetében rejlik, betegségi hajlamnak vagy dispositiónak nevezzük. Ez a hajlam a csirában már kezdettől fogva jelen lehet, tehát öröklött, vagy intrauterin, illetőleg extrauterin szereztetik. A dispositio nem állandó tényező, hanem úgy időnkint, mint helyileg stb. változhat. Ha hiányzik a dispositio, úgy, hogy külső okok, pl. pathogen baktériumok jelenléte dacára nem támad betegség, akkor ezt az állapotot immunitásnak nevezzük. Ezt mesterségesen is meg lehet szerezni. A külső kórokokkal szemben a belső hajlam, a «dispositior látszólag a legtöbb betegségnél háttérbe szorul, mivel az előbbieket konkrét alakban látjuk, míg az utóbbira csak a szervezetnek a különböző esetekben változó magatartásából következtetünk. Ennek dacára azonban a dispositio és öröklés nagy jelentőségűek. Mindenekelőtt a külső kórokozókat, különösen a parazitákat és azok következményeit foglaljuk egy külön fejezetben össze. Itt tárgyaljuk az immunitást is. Egy további fejezet szól a dispo- sitióról és öröklésről, mint belső kórokokról. A pathogenesis a kóros állapotoktól nem választható külön és így ezekkel együtt fogjuk tárgyalni. Egy külön fejezetet az általános rész végére hagytunk, ahol az egyes szervek és az egész organizmus zavarai között levő összefüggést fogjuk ismertetni. A betegség tulajdonképeni lényege azonban mindazonáltal a sejtélet abnormis megnyilvánulásaiban áll és összes aetiologiai ismereteink csak azokat a mozzanatokat tárják elénk, melyek a betegséget bevezetik, megindítják. Azért valamely betegség lényegének kérdése csak a sejtek és dei ivatumaik elváltozásainak tanulmányozása által oldható meg. A cellularis pathologia a legutóbbi évtizedek aetiologiai vívmányai után is a pathologiai kutatás alapja marad és különösen akkor lehet kilátása sikerre, ha a kórbonctan a kórélettannal karöltve működik, azaz ha a morphologiai vizsgáló módszereket a vegyi és fizikális methodusok egészítik ki. Mielőtt a tulajdonképeni kórbonctani elváltozásokat tárgyalnék, meg kell beszélnünk azokat a jelenségeket, melyek az egész szervezet halálával beállnak vagyis az úgynevezett hullajeleket {signa mortis). A test kihűlése, algor mortis időtartamára nézve lényegesen függ a környezet hőmérsékletétől; 24 óráig is eltarthat, míg a hulla ezt a hőmérséket felveszi. A hőmér- sék leesését — mindjárt a halál után — rövid ideig tartó hőemelkedés előzi meg. 7
