Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Bevezetés (A sejt általános kórtana)
8 Bevezetés. (A sejtek általános kórtana.) A hullamerevség, rigor mortis, az izom fehérjéjének (myosin) múló megakadására vezethető vissza. Többnyire 4—12 órával a halál után áll be ; többnyire a rágóizmokon, a nyak és tarkó izmain kezdődik és innen lefelé terjed s körülbelül 24—48 órai tartam után ugyanazon sorrendben oldódik. Ha az izomzat a halál beállta előtt közvetlenül nagyfokú megerőltetésnek volt kitéve, akkor a hullamerevség rohamosan kifejlődik és a testet meg a végtagokat a halál pillanatában elfoglalt helyzetökben rögzíti; a szívizomzat is igen gyorsan (egy órával a halál után) megmerevedik. Más esetekben a hullamerevség későn, 12—24 órával a halál után következik be. A vérelosztódás a testben a halál beálltával több tekintetben megváltozik. Háromféle befolyás hat rá: 1. A verőereknek a halállal beálló erős összehúzódása, miáltal majdnem az összes vér belőlük a hajszál- és vívőerekbe nyomul. Az összehúzódás oka az, hogy a vér a szívműködés megszűntével szénsavban gazdagabbá válik és ennek következtében a nyultvelő vasomotoros központját ingerli. *A vasokonstriktorok izgalma a verőereket maximalis összehúzódásra serkenti. Valószínűleg a hullamerevség is közreműködik ebben, mely az erek sima izomrostjain épúgy beáll, mint a szív izomzatán. 2. A vér postmortalis sülyedése; t. i. a vérnek az a része, a mely folyékonyan marad, a szívműködés és gyűjtőeres vér áramlását elősegítő mozzanatok megszűnte után pusztán a nehézség törvényei szerint helyezkedik el és ehhez képest a legmélyebb helyeket foglalja el. így keletkeznek egyrészt a halálutáni sülyedések (hypostasis) a belső szervekben, másrészt az úgynevezett hullafoltok. A hypostasis különösen a tüdőkben jön létre, hol a vér a hulla hátfekvésénél a hátsó részekbe sülyed ; továbbá az agyban, hol ugyanilyen helyzet mellett a hátsó rész lágy agyburki gyűjtőerei vannak erősen vérrel megtelve. A gyomor-bélcsator- nában is többé-kevésbé számos vérsülvedéses folt látható, melyek a nyálkahártya közelebbi megtekintésénél sötétvörös finom érelágazodásoknak ismerhetők fel. Ha a hullában az egyik vese más vérteltséget mutat, mint a másik, úgy ez is gyakran a hulla elhelyezésétől függő vérsülyedésből magyarázható. A hullafoltok, livores, részben a vér sülyedéséből, részben a vérfestéknek a környezetbe való édszivárgásából * származnak. Az előbbi esetben a vörösség nyomásra eltűnik, utóbbiban nem. Legelőbb a háton, általában a mélyen fekvő részekben lépnek fel, rendszerint 3—4 órával a halál után. 3. Ha a halált szívbénulás okozza, akkor a bal kamra diastoléban áll meg, tehát duzzadásig van vérrel megtelve. Azonban a szívizomnak a hullamerevséggel együtt bekövetkező összehúzódásával a bal kamra a benne levő vért az aortába es a. pitvarba hajtja, úgy, hogv a kamrát üresen találjuk. Ez a folyamat csak akkor marad el, ha az izomzat nagyfokú elváltozásai voltak jelen. A jobb kamarát vékonyabb fala és így összehúzódásának csekélyebb ereje miatt rendszerint többé-kevésbé vérrel telve találjuk. A szívben és a nagy erekben található vér a halál után, részben már az agonia alatt rendesen megalvad. Kétféle alvadékot különböztetünk meg: feketés- vörös cruoralvadékot, mely vérérén kívül megalvadt vérlepényhez hasonlít és sza- lonnás alvadékot, rostonya- vagy fibrinalvadéknt. Utóbbi különösen hosszantartó agonia esetén keletkezik; ilyenkor t. i. a szívműködés fokozatos hanyatlásával mindinkább lassubbodó véráram leginkább csak a vörös vérsejteket hajtja tovább, melyek ilykép a vér többi alkatrészeitől elválnak; az utóbbiak aztán fáihoz simuló, fehér fibrinalvadékokat alkotnak. A vér hiányosan vagy egyáltalában nem alvad meg fulladási halálnál, továbbá bizonyos mérgezéseknél, a vér vizenyős alkata mellett, végül sepsises és pyaemiás megbetegedéseknél. A cornea kis idővel a halál után zavarossá válik és ha a szemhéjak nyitva maradtak, vízelpárolgás következtében a bulbuszba süpped. Ilyenkor a szemteke szabadon fekvő részein kiszáradási jelenségek is láthatók. * Revizor megjegyzése: Gyakorlati szempontból feltétlenül szükséges, hogy a vér sülyedé- séböl származó, vagy szorosan vett hullafoltokat élesebben elkülönítsük a vérsejtekból kilúgozott festék által feltételezett elszinesedésektől, az úgynevezett beivódási foltoktól. Az utóbbiak t. í. többnyire csak a rothadás beálltával, tehát sokszor jóval később jelennek meg, mint az előbbiek. A kétféle folt megkülönböztetésére alkalmazandó ujjnyomás erős és tartós legyen, mert csak így vagyunk képesek a sülyedéses hullafoltoknál a vért a gyűjtő- és hajszálerekből kiszorítani és ezáltal a nyomott foltot kellően elhalványítani.
