Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Bevezetés (A sejt általános kórtana)
6 Bevezetés. (A sejtek általános kortana.) következő fejezetek tárgyait képezik. Az egyes sejtek elváltozásai mellett — mint fennebb jeleztük — egymáshoz való viszonyuk zavaraival is találkozunk. A sejtek egymásközti kapcsolata meglazulhat, dissociáció — ez éppen a (1. fent) progressiv folyamatoknál játszik főszerepet — vagy alakképző kölcsönhatásuk meg lehet zavarva. Ilyen kölcsönhatás áll fenn részben normálisán hám- és kötőszövet között. Még távolfekvő szervek sejtjeire is befolyást gyakorolhatnak az úgynevezett «hormonok#, amelyeket képződésük helyéről a véráram szállít el a szervezet oly távolabb fekvő helyeire, ahol hatásukat kifejthetik. A szervek ezen physiologiai korrelatiójának zavarai is mint kóros folyamatok lépnek fel. A kórbonctani kutatás az anatómiai elváltozások megállapításánál egyúttal azon kérdésre is keres feleletet, hogy miképen fejlődött az elváltozott szövetstruktura a normálisból. A morphologiás lelethez tehát közvetlenül az elváltozás keletkezési módjának, a megbetegedés pathoíje- nesisének a kiderítése is sorakoztatandó. Ezt formális gcnesisnek is nevezzük. Az emberi kutatás bármelyik ágának minden eredménye ismét új kérdéseket vet fel, mert minden ismeret csak egyik szeme azon jelenségek láncolatának, melyeknek tökéletes megértése az élet alapokához vezetne vissza; amidőn pl. megállapítottunk bizonyos kóros elváltozásokat és azt, hogy ezek hogyan fejlődtek, akkor az a kérdés is fölmerül, hogy ezen elváltozások mi okból jöttek létre, vagy — más szóval kifejezve — mi a megállapított betegség setiologiája? Az aetiologiát a formális genesissel szomben «kauzális genesis« névvel is jelölhetjük, amivel kifejezésre juttatjuk a szoros kapcsolatot a kóros elváltozás eredési oka és eredési folyamata közt. A formális és kauzális genesis ráutal arra is, hogy mily fontos megismernünk a több szervben egyidejűleg jelenlevő különböző vagy hasonló elváltozások közti viszonyt, amelyek vagy egymástól függhetnek vagy közös okra vezethetők vissza. A kórokokhoz tartoznak a szervezetet érő és károsító különféle külső befolyások; ezek az úgynevezett külső kórokok. Ezek között főleg bizonyos állati és növényi organizmusok játszanak szerepet. A növényi mikroorganizmusok által előidézett megbetegedéseket fertőző betegségeknek, az állatiak által létrehozottakat invaóióó betegségeknek nevezzük. Legfontosabbak itt a legkisebb növényi élőlények, melyekkel külön tudományszak, a bakteriológia foglalkozik. A legutóbbi évek felfedezései szerint igen apró állati mikroorganizmusok is fontos szerepet játszanak mint kórokozók. A külső okok közül természetesen csak azokat a kórokozókat lehet közvetlenül morphologice kimutatni, melyek mint paraziták magasabbrendű állatokon vagy embereken élnek. Más külső kórokokat, pl. sérülést (trauma), nem észlelhetünk anatomice közvetlenül, hanem annak csak következményes állapotait és ezekből következtetünk az okra. Egyes betegségeknél nem mutathatunk ki és nem vehetünk fel külső kórokozókat; ilyenkor belső, a testben magában ható okok jönnek tekintetbe; ilyenek az öröklött (és egyéb) fejlődészavarok. Azonban még külső kórokokkal biró betegségeknél is számba veendők belső természetű körülmények, amelyeknek tulajdonítható, hogy a betegség nem tisztán a külső behatások egyszerű következménye. Ha ki is mutatjuk, hogy egy bizonyos betegséget külső kórok idéz elő, ezzel ugyan az aetiologiát illető tudásunk lényegesen gyarapodott, de még nem
