Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Bevezetés (A sejt általános kórtana)
Bevezetés. (A sejtek általános kórtana.) 3 ossz étévé. A kötőszövet, az izmok és idegek rostjai is sejtek származékai. A vért és nyirkot is szövetnek tekinthetjük, amelynek azonban folyékony sejtközötti állománya van. A sejtes elemekben, a test ezen épületköveiben játszódnak le úgy a normális, mint a kóros életjelenségek. A sejtváltozások összességéből tevődik össze a szervelváltozás, mely aztán betegség képében jelenik meg előttünk. Egész kortanunk tehát a «sejtkóvtanon» (cellularis pathologici, Virchow) épül fel. Nyilvánvaló, hogy az anatómiai elváltozások ezen általánosan összefoglaló leírása sokszor nem határolható el a kórélettantól, illetve az általános kortantól. Minthogy a sejt anatómiai szerkezete ezen elemi organizmus élet- nyilvánulásaival szoros kapcsolatban áll, azért ez utóbbiak ismerete a sejt- kórtan megértésére elengedhetlenül szükséges. A sejtek életnyilvánulásai- hoz tartozik első sorban azok táplálkozása, azután sajátos működésük, harmadszor a szaporodás, tehát új sejtek képzése a test élettani felépítésére és a tönkrement elemek állandó pótlására. A sejtek táplálkozása előfeltétele másik két életjelenségnek, t. i. a működésnek és a szaporodásnak, általában életük fentartásának. A tápanyagokat a vér, illetőleg a vérből átszivárgott szövetnedv szállítja a sejteknek. A test nedveinek elosztódásában beálló zavarok, a keringési zavarok, a beteges állapotok külön csoportját képezik, melyeknek működéscsökkenés vagy működéskiesés lehet a következménye és amelyek bonclanilag a változott keringési viszonyokban és hosszabb tartamnál a sejtek szerkezetének változásában is megnyilvánulnak. Gondoljunk csak az öntudatzavarokra, melyek már az agy múló vérszegénysége következtében létrejönnek. Minden szervre vonatkozó általános jelentőségük miatt, a (lokális) keringési zavarokat az első fejezetben fogjuk tárgyalni. A sejtek fentemlített három főéletnyilvánulása szerint Virchow táplálkozási, működési és formativ ingereket különböztetett meg, melyek a sejtek ingerlékenysége következtében azokat táplálkozásra, tevékenységük kifejtésére, növekedésre és szaporodásra serkentik. Ez történik élettani viszonyok között; de fokozott vagy csökkent mértékben kóros viszonyok között is. A sejtekre ható eme befolyások azonban nem egészen egyenértékűek. Sőt Weigert szerint azt kell feltételeznünk, hogy a sejtnek csak azon működébe áll küláő inger közvetlen befolyása alatt, amely funkciónál — mint pl. elválasztási folyamatoknál, mozgásoknál stb. — élő anyag használtaik el. Másrészről nutritiv és formativ folyamatoknál új élő anyag képződik, mivel a sejt asszimiláló képessége folytán tápanyagokat vesz fel és ennek következtében növekedik, illetőleg szaporodik', úgy, hogy új sejtek keletkeznek. Ilyen bioplastikus folyamatokra minden sejtnek meg van a képessége a veleszületett és benne lakozó belső erők folytán. A szervezet növekedése alatt a sejtek bioplastikus energiája igen élénk, kinetikus, később szünetel a sejtek ezen tulajdonsága, mivel a szoros sejtkötelék az egyes sejteket ezen képességük kifejtésében megakadályozza. Ámde a bioplastikus energia megmarad, hacsak potenciálisan is. Mihelyt azonban a sejtkötelék meglazul, azáltal, hogy élő anyag pusztul el, mint minden működésnél (1. fent) vagy egyes sejtek élettani elhalásánál, — akkor a bioplastikus energia potenciálisból kinetikussá lesz. Ennek aztán az a 1*
