Schédy Sándor id.: A magyarországi gyógyszerészet rövid története (Budapest, 1897)

7

chirurgiae artem subdiaconus, diaconus vel sacerdos exarceat quae adustionem vel imbustionem indicat“. IX. Gergely pápa pedig 1230-ban egyáltalában minden sebészi műtétet betiltott a szerzeteseknek, nem küllőmben az apáczáknak is, a kik azelőtt a betegápoláson kívül chirurgikus műtételekkel is foglalkoztak, — igy Hulda apáczáról feljegyezte a német krónikás, hogy számos phlebotomiát végzett; a pápai rendelet értelmében a szerzetesi hospitiumokban azok a fráterek végeztek minden véres gyógyítást, a kik a szerzetes atyák pilisét (tonsura) és szakállát borotválták és elődeivé lettek az érvágó, köpülyöző, foghuzó borbélyoknak.

Kétségtelen, hogy mindama kolostorokban, a hol betegápolással is foglalkoztak — legalább kezdetleges gyógyszertáraknak is kellett lenni, habár az orvosi tudományok akkor még a gyógyszerészeitől külön választva nem voltak és az orvos gyógyszerész is volt egy személyben. A két tudomány szorosabb elkülönítése szakírók állítása szerint azokra az időkre esik, midőn az orvostudományt az egyetemeken negyedik fakultásnak felvették, mert ettől az időtől kezdve az orvosok rangjukon alulinak tartották, hogy főzéssel, kavarással foglalkozzanak, és mindezeket tanítványaikra bízták, — a kiket tehát évek után, mint az első tulajdonképeni gyógyszerészeket kell tekintenünk. Korán kifejlődött hazánkban az orvosi rendőrség, a policia medica, és a törvényszéki orvos-