Salamon Henrik dr.: Fogpótlástan (Budapest, 1923)
Eső Rész. A fogpótlás orvosi és technikai előismeretei - Harmadik Fejezet. A lenyomat
45 a) Az egyik eljárást a lenyomatvétel akadályainak elhárításáról szólván már röviden jeleztük. Az illető foghézagokat külön-külön kitöltjük kis gipsztömbbel (9. ábra). Spatulával viszünk a hézagba sűrű gipszpépet és ott megkeményedni hagyjuk. Még a szájban annyira megkisebbítjük késsel vagy zománcvésővel, hogy a pofa, vagy nyelvi oldal felé kiemelhetjük. A szájon kívül ezt a kis tömböt még pontosabban körülfaragjuk, ügy hogy lehetőleg élesen határolt, szabályos idomai legyenek. Szandarak- lakkal (készítése a „Minta“ fejezetben) többször bevonjuk és ha fényes felületű lett, a helyére tesszük a hézagba. A fogsor most már hézagmentes, tehát rendes módon veszünk gipszlenyomatot. Kifejtése után a negatívba helyezzük külön-külön a lakkozott tömböket és viasszal leragasztjuk őket. b) A másik eljárás nagyon hasonlít az előbb leirt Bur chard-féléhez magas boltozató szájpadlás esetén. Viaszékeket ragasztunk a kanál fogmederszelvényébe a hézagoknak megfelelő helyére. Az ék a hézag szélességi irányában áll és oly magas, hogy majdnem a hézag fenekét fogja érinteni. A gipsz megkeményedése után a kanalat külön vesszük ki. Barázdákat vágunk a gipszkéreg külső felületébe és eltávolítjuk a fogakat fedő szelvényeket. A közökben megmaradnak a gipsztömbök, de a viaszék áital pofa- és nyelvi félre vannak osztva. Az ék kikaparása után késsel szétfeszítjük a kis tömböt. 5. ChaffQQ-féle kombinált stents-gipszlenyomat oly esetek számára, melynél a szájpadlásredőzet állapota okvetlenül gipszet kíván, ámde a fogak hosszúak és külső nyaki részletük csupasz, tehát befüződött és lényegesen megnehezítené róluk a gipsz leválasztását, viszont a fogmü készítéséhez nem is kell ennek a tájéknak pontos másolata. A szájkanál mederszelvényébe a fogak lemintázására stentshengert helyez, a szájpadlásra pedig gipszpépet. A fogak tehát stentsben mintá- zódnak le, a szájpadlás pedig gipszben. 6. A Schrott-féle automatikus lenyomat. A nagyon sorvadt, fogatlan alsó fogmedernyúlvány lemintázása egyike a legkényesebb feladatoknak. Nincs is már tulajdonképpen medernyúlvány, csupán az állcsont testének felső párkánya, ez a vonalszerű csontléc szolgálhat a fogmű támasztékául. Ehhez a léchez tapad az ajak, pofa és nyelv redőzete, ezek a folyton mozgó, lágy képletek és a vékony nyálkahártya alatt a szájfenék izomzata. Nagyon híg gipszpéppel ugyan hű másolatát kapjuk a csontlécnek és ügyes kezelés mellett az el nem lapított redőzetét, de utóbbit csak nyugalmi helyzetében. De a fogmű alapjának szélesebbnek kell lennie, mint a csontlécnek, hogy egyensúlyban maradjon beszéd és rágás közben, tehát kénytelen-kelletlenül részben fedi a mozgékony redőket is, amelyek mozgásuk közben azután félrebillentik a fogművet, ha csak nem tudunk gondoskodni arról, hogy a protézis bázisa úgy legyen alakítva, hogy alatta a redőzetnek szabad mozgási tere legyen. A rendes módon vett gipszlenyomat után készített minta nem adja meg ezt a lehetőséget, mert
