Rossbach M. J. dr.: A természettani gyógyrendszerek - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 43. (Budapest, 1883)
Az éghajlat - Éghajlati gyógytan - Az egyes éghajlati tényezők élettani hatása
v ■ azonban a forró, meleg és hideg éghajlatokban levő hosszabb idejű tartózkodás behatásait külön választani azon befolyástól, melylyel egyúttal más éghajlati és egyéni tényezők is hatnak. Mégis azt hiszem, hogy annak, a mit itt mondok, helyes észleletek képezik alapját. A levegőnek igen tartós forró hőmérséke (25—30 C0), a milyen az a forró égövben, vagy forró nyáron nálunk is, gyengíti az idegrendszer összes működéseit, álmosságot okoz, valamint szellemi és testi munkára kedvetlenséget és képtelenséget, csökkenti az étvágyat, az emésztést, a táplálkozást, az izomerőt és a testsúlyt, szaporítja a bőr vértartalmát, s apasztja azt belső szervekben, nagy szomjúságot, bő izzadást okoz és kevesbíti a húgyelválasztást. Hogy mily magas hőfokokat képes az ember elviselni, legalább egy ideig, annélkül, hogy igen nagy fokú zavarok következnének, meg van írva a vizgyógyászati részben. Forró éghajlati országok betegségeinek nagy sora, nevezetesen éjszaki vidékekről bevándorolt egyéneknél, kevésbbé származik azonban a forróságtól, mint inkább a czélszerűtlen, az éghajlathoz nem alkalmazkodó életmódtól. Az igen nagy hideg ellen megfelelő lakás- és ruházati viszonyokkal nagyrészt oltalmazhatja magát az ember. A hideget annál nehezebben tűrjük, s annál könnyebben okoz hűléses betegségeket, mennél nedvesebb egyúttal a levegő, mert a nedvesség következtében a ruhák jobb melegvezetőkké válnak. A száraz csendes hideget sokkal jobban tűrjük, mint a nedves szeles fagyot. Már rég ismert dolog, hogy hidegben jobb az étvágy, élénkebb az anyagcsere, erősebb a szénsavkiválasztás. Károly Tódor herczeg azt tapasztalta, hogy az ételnek ugyanazon mennyisége, mely nyáron a macskát jelentékenyen hizlalta, télen é])en csak arra volt elég, hogy azt eredeti súlyban megtartotta. Míg tehát egészséges emberek a hideg időben jobban érzik magukat, mint a melegben, addig gyenge testalkatú, nagyon fiatal és nagyon koros egyének sokkal rosszabbul tűrik a hideget, mert már nem tudnak megfelelni a nagyobb igényeknek, melyeket a fokozottabb melegvesztés pótlása követel, s ennek következtében a legkülönfélébb csuzos, hurutos és lobos betegségeknek esnek áldozatul. A melegség közép fokai (10—20 C°), melyeket éghajlati gyógyításnál előszeretettel használunk, a betegnek vagy egyáltalában a gyenge testalkatiaknak leginkább megfelelnek, mert az anyagcserének még csekélyebb energiája is épen elégséges az ilyen kiima jelentéktelen hőfogyasztásainak pótlására, és mert a hőfok nagyobb állandósága a csekély ellenállásra képes nyakhártyáknak, nevezetesen a 52
