Rossbach M. J. dr.: A természettani gyógyrendszerek - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 43. (Budapest, 1883)

A hideg és meleg - Hideg és meleg víz. Hideg levegő - Vízgyógymód

A HIDEG ÉS MELEG. Hideg és meleg víz. Hideg levegő. Vízgyógymód. A hidegnek és melegnek gyógytani alkalmazása többnyire kü­lönböző hőmérsékletű vízzel történik, ritkán különböző hőniérsékű levegővel. Azért czélszerű a bőmérsék és a víz hatásait együtt tár­gyalni, noha a víznek a liőmérséki hatáson kívül még egyéb hatásai is vannak. A tudományt, mely a tiszta víznek főkép fizikai tulajdonsá­gain, tehát hőmérsékén alapuló élettani hatásait és összes, gyógytani czélokra való felhasználásait tárgyalja, összevéve «vízgyógymódnak» (Hydrotherapiának) nevezzük. A mit a közönséges tiszta víz hatásáról mondani fogunk, szól természetesen az úgynevezett ásványvizek, azaz a több sót tartalmazó vizekről is; ez utóbbiak a fontos fizikai tulajdonságok mellett ter­mészetesen chemiai tulajdonságokkal is bírnak. A chemiai alkotó ré­szek hatását egész a legújabb időkig túlbecsülték, s majdnem egyedül csak ezeket vették figyelembe. A fürdőgyógymód újbóli feléledése a jelenben, Hauck Gusztáv, Braun Gyula, Benecke, Rührig, Runge, Yalentiner és mások által, itt is utat tört a helyes nézetnek, és telje­sen figyelembe véve a sók hatását az anyagcserére stb., az ásvány­vizeknél is fősúlyt fektettek a víz fizikai tulajdonságana, nevezetesen mióta bebizonyúlt, hogy vizes oldatokból, p. o. fürdőkből, a nem illó anyagok, tehát a sók, nem szívatnak fel a bőrön át; valamint hogy ugyanazon betegségek a legkülönfélébb chemiai alkotású ásványvizek használata mellett is gyógyulhatnak. A tiszta víz élettani hatásairól szóló tudomány még nagyon új. Ajánlották ugyan az orvosok a víz használatát minden időben úgy

Next

/
Thumbnails
Contents