Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 2. (Budapest, 1889)
Az emésztő szervek bántalmai - VII. Szakasz. A máj és epeutak bántalmai
64 Az emészt*"> szervek bántalvmi. jelek, a felületnek, a májszélnek egyenetlensége, a májnak alaki eltérése, valamint a szomszéd szervek dagjai. Ilynemű sárgaság végre többnyire közvetlen gyomor-bélhurut után mutatkozik. Az epehólyag vízkórja, a hólyag rákos elfajulásától, kövek által való kitágításától a dagnak hullámzó volta által kölönbözik. Gyógy élj árás. A gyógyeljárás részben a sárgaság oka ellen lesz foganatosítandó, és a mennyiben ez kivihető nem volna, csupán tüneti kezelésre szorítkozhatunk. Beavatkozásunk sikere is attól függ, hogy mennyiben távolítható el a sárgaság oka. Az oki javalatnak leginkább fogunk megfelelhetni amaz esetekben, melyekben az epeutak, hurut, epekő következtében lettek átjárliatlanok. Ezek közül az epekő kezeléséről a következő fejezetben fogunk szólni. Miután a hurwtos sárgaság többnyire gyomor-bélhurut következménye, az oki javalatnak felelünk meg, ha úgy járunk el, mint azt a heveny és idült gyomor- és bélhurut fejezetében mondottuk. Nem ismételhetjük itt az ott fel- hozottakat mind, csupán azt akarjuk hangsúlyozni, miszerint az étrend szabályozása mellett, főleg az ásványvizek, nevezetesen a karlsbadi, marienbadi, luhi, borszéki, korytniczai stb. mutatnak jó sikert. E vizek hatásmódja még kellőleg ösmerve nincs ; hatályosságuk valószínűleg abban rejlik, hogy a folyadék nagyobb mennyisége az epét higítja, a vizekben foglalt égvényes sós alkaltrészek az epeutakat eldugaszoló nyákot oldékonyabbá teszik és a bélmozgásokat is élénkítik. Érthető ezekből, hogy miért lesznek ily ásványvizek a sárgaság oly eseteiben, melyekben az epeutak átjárhatlansága a máj és epeutak mélyebb és tartós elváltozása által van feltételezve (p. o. rák, heges szór stb.) hatástalanok, sőt károsak. — Az ásványvizek helyett, szegényebb sorsúaknái, az alkaliákat valamely hashajtóval (natri. hydrocarb., pulv. r. rhe. aa 03 p. dós., 2—3-szor naponta) karlsbadi sót adhatunk. A hurutos sárgaság ellen a savak, nevezetesen a czitromsav, a légenysav (aqu. reg. 3-0 : 15(H). 2 óránkint egy kanállal) is adatnak, támaszkodva arra a tapasztalati tényre, hogy a diverticulum Vateri-nek savval történt érintésére, az epe az epevezetékből előbuggvan. Ha biztosak vagyunk kórisménkben az iránt, hogy a sárgaság tényleg csupán az epevezetéket kitöltő nyák által és nem epekő, vagy valamely elháríthatatlan akadály által van feltételezve, és enyhébb eljárásokkal czélt nem érünk, ekkor, de csak is ekkor hánytatót kisérthetünk meg ((H) 1 apomorphin p. dós. bőr alá fecskendezve). Az erélyesen működő hassajtónak ilyenkor sikerülhet a nvákdugasznak kinyomása, mire csakhamar a többi tünetek is enyhülnek. I^en jó eredményt láttunk a hurutos sárgaság nehány makacs esetében nagy mennyiségű víznek a vastagbélbe való beöntésétől. A használt víz a szoba hőmérsékével bírt; beöntésre 1—2 liter használtatott, melyet a betegnek lehetőleg soká kellett a bélhuzamban tartania. Ily beöntések nem csupán a bélmozgást élénkítik, hanem, a mint ezt újabb vizsgálatok mutatják, az epeelválasztást is fokozzák. Oly esetekben, melyekben a kitágúlt epehólyag kitapintható, Gerhardt annak összenyomását ajánlja. Egy ízben, midőn a körülfogható epehólyagot,
