Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 2. (Budapest, 1889)
Az emésztő szervek bántalmai - VII. Szakasz. A máj és epeutak bántalmai
50 Az emésztő szerrel: bántalmai. eldugaszolván, genyes lobot idézvén elő ; létrejöhet az űrös visszérrel való közlekedése, midőn a fiahólyagok vérárammal a tüdőütérbe juthatnak, halálos embóliát okozván. Létrejöhet a gyomorral, belekkel, epehólyaggal s egyéb szervekkel való közlekedés. Ily úton észleltetett már a hólyagoknak a bélsárral való eltávolodása. A hasfallal való összenövés után, a tömlő bennéke a hasfalakon át ürülhet ki. Találtatik a májban a burkony még egy alakja a sokrekeszü burkony (ech. multilocularis), mely valószínűleg az előbb említett élősdinek csupán más alakulási módja. A hólyagok köles-borsónagyságúak, nincsenek egy nagy hólyag által körülvéve, hanem sűrűn vannak egymás mellett elhelyezve s csupán vékonyabb, vagy vastagabb kötszövet által választatnak el egymástól, ily módon ökölnyi vagy nagyobb dagot képezvén. Mielőtt Vikchow e dag természetét fel nem derítette, általában ráknak lett tartva. A hólyagcsák kocsonyás anyagot tartalmaznak, melyben górcsői vizsgálatnál néha sikerül galandféregfejeket és horgokat találni. A sokrekeszü burkony székhelye, úgy mint az előbb leírté, többnyire a máj jobb lebenye. Az ech. multilocularis nagy hajlammal bír központjából kiinduló genyedésre. Kórtünetek és kórlefolyás. Kisebb terjedelmű echinococcus fennállhat a nélkül, hogy akár alanyi, akár tárgyilagos tüneteket okozna. Nagyobb terjedelmű burkonvnál az alanyi tünetek főleg a májtájon mutatkozó nyomás érzetében, a burkony terjedelmének megfelelő nehéz légzésben fognak állani; utóbbiak különösen nagvfokúak akkor, ha a burkony a máj domború felületén fejlődik s általa a rekesz feltolatva a tüdő összenyomatik. Már a kórboncztani tünetek leírásánál említettük, miszerint az echinococcus elhelyezkedésénél fogva is idézhet elő bizonyos tüneteket, mint sárgaságot, liasvízkórt stb., de ezek ritkán fordúlnak elő és még e csekély száméi esetekben is, a burkonyt felismertető s azonnal felsorolandó egyéb objectiv tünetek nélkül, csak elvétve volnának képesek a kórismét helyes útra terelni. Az echinococcus legállandóbb és legmegbízhatóbb tünete, a máj megnagyobbodása. A megnagyobbodás foka és alakja a burkony nagyságától és helyétől függ. A máj majd lefelé, majd felfelé és elég gyakran mindkét irányban terjed, úgy hogy általa a jobb tüdő csaknem egészen összenyomatik s a jobb oldali hasűr a megnagyobbodott máj által van kitöltve, mit a már előbb részletezett vizsgálati módszerekkel sikerűi kimutatni. Könnyebb ez akkor, ha a burkonytömlő és a máj megnagyobbodása utóbbinak a bordaiv alatti részét illeti. Ilyenkor a jobb rászttáj elődüledt, az ellenoldalinál jóval nagyobb kerületű, a bordaközök szűkebbek és a máj felületét túlhaladó tömlőknél, a felületnek egyenetlen volta már szabad szemmel látható. Még inkább sikerül ilyenkor a dudorokat kitapintani, és — ha a hasfallal össze nem nőttek — azt megállapítani, hogy a légzési mozgásban részt vesznek. A dudorokon gyakran hullámzás is észlelhető. Ez néha — állítólag akkor, ha a fiahólyagok nagyszámúak — igen élénken érezhető, mit burkonyrezgésnek (Hydatidenschwirren) neveznek, de melv jelenség korántsem oly jellemzetes és állandó, mint azt régebben (Piorry) hitték. A májtompulat nagyobb és rendestől eltérő alakú. Ez főleg a
