Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Kanyaró. Vörös himlő. 79 pora, nehéz légzés, mely a beteget valamennyi segélyizmainak igénybe vételére készteti, a folyton tartó száraz köhögés, a fennálló láz, a beteg nyugtalansága, cyanosisa, sokkal előbb gyaníttatják e szövődményt, mintsem a kopogtatás és hallgatózás segélyével azt kimutatni képesek vagyunk. A hallgatózás még inkább képes a figyelmet e szövődményre terelni, ha egyes körülírt helyeken apró, durva, szercsegéshez hasonló, de némileg csengő jelleggel biró szörtyzörejeket hallunk. A bántalom előrehaladásánál a gyermekek nyugodtabbak lesznek, de egyszersmind részvétlenek, bár légszomjukat mind szaporább és szaporább légzés, mind nagyobb fokú cyanosis árulja el; a köhögés gyérül, mit az anyák gyakran hajlandók kedvező jelnek tekinteni, miként az izzadást, míg az orvos jól tudja, hogy amaz a szénsavfelhalmozódás által okozott csökkent visszahajlási ingerlékenységnek, emez az általános összeesésnek egyik jelensége. Az érlökés mind szaporább és gyengébb, fonalszerűbb lesz, végre kimarad. Ha a folyamat javulásnak indul, a tünetek soha sem hagynak oly hirtelen alább, mint azt croupos tüdőlobnál szoktuk látni; javulások súlyosbodásokkal váltakoznak úgy a subjectiv, mint az objectiv tünetekre nézve, míg végre egyik vagy másik irány túlsúlyra vergődik. A beszürődmény hosszabb fennállása méltán kelti azt a gyanút, hogy a lobtermény elsajtosodásával, tüdő vész (phthisis pulmonum) fejlődött ki mint utóbántalom, melyhez később elég gyakran társúl általános heveny gümősödés. Innen van az, hogy kanyaró-járvány után ezen súlyos betegség gyakrabban kerül észlelés alá. Sem gyakoriságukra, sem fontosságukra nem mérkőzhetnek a tápcső nyákhártyáján előforduló szövődmények és utóbántalmak a légző szervekével. Míg egyszerű stomatitis, szájpenész, torok- és mandolalob elég gyakran társúl a kanyaróhoz, addig üszökösödés, noma, ritkábban kerül észlelés alá és inkább különben is satnya, más betegségek által megviselt gyermekeket lep meg. Sokkal gyakoribb és a lefolyást súlyosbító jelenség a bélhurut, mely különösen a nyári hónapokban uralkodó kanyaróhoz szegődik, midőn ezen bántalom gyermekek közt különben is nagyobb számban fordul elő. A bélhurut többnyire a kiütés elhalványulása után mutatkozik és amiként ily nyári bélhurut részéről ismerjük, — szapora, bő, erőltetéssel összekötött, nyákos, esetleg vércsíkokat tartalmazó ürüléssel jár. E hasmenések olykor hosszasan eltartanak és nemcsak az üdülést hátráltatják, hanem, mint azt a megfelelő fejezetben említjük, alapot szolgáltatnak más szövődmények fejlődésére. Számosak még azok a bántalmak, melyek kanyaróhoz szövődménykép társúlhatnak ; eltekintve az érzékszervek közül különösen a szem és fill azon bántalmaitól, melyek egyenesen a kanyaró heveny szakában fellépő hurutnak, esetleg nagyobb belterjességében, a szomszéd képletekre történt tovaterjedésében nyilvánúlnak : mondhatni, miszerint a kanyaró, eddig még nem egészen ismert módon, az egész szervezetet annyira megviseli, ellenállási képességét annyira csökkenti, hogy utána úgy általános táplálkozási zavarok és azokon alapuló betegségek könnyebben fognak kifejlődni, valamint más, a szervezetet kívülről érő káros hatányok is termékeny talajra fognak találni. Ez oka annak, hogy oly gyakran látni kanyaró után a görvélykór
