Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
38 Általános fertőző hántoltnak. az érlökés tartósan több 120—130-nál, úgy szinten az érlökés nagyon puha volta és könnyű elnyomhatósága. A környi részek hűvös volta, nagyfokú hő és szapora erlökes mellett, a legkedvezőtlenebb jelek egyike. A szellemi működés zavara annál komolyabb jelentőségű, minél inkább a végletben (akár nagyfokú izgatottság, akár lehangoltság) mozog. Az izgatottság egymaga soha sem jogosít agybántalom felvételére. A béltünetek részéről igen szapora hasmenés, nagyfokú haspuffadtság kedvezőtlenek. A szövődmények (bélvérzés, átfúródás, tüdőlob, felfekvély stb.) természetük szerint különböző módon, de mindig súlyosbítják a lefolyást. Győgyeljárás. Oly szereink, melyek az oki javalatnak megfelelnének, azaz egyenesen a hagymáz kórnemző anyagának hatását volnának képesek megszüntetni, nincsenek. E tekintetben csak az iblany és édes higany jöhetnek némileg tekintetbe. Sauer után Liebermeister az iblanynyal tett kísérleteket, melyek eredménye az volt, hogy az iblanynyal kezeltek csekélyebb halálozást mutattak; újabb időben különösen orosz orvosok (Jelenszky) ajánlják. Liebermeister következő oldatból: jodi puri L'O, kalii jodati 2'0, aq. dest. 10‘0 adatott 2 óránkint 4—5 cseppet. Az édes higanyt (calomel) Wunderlich ajánlotta mint oly szert, mely a betegség kezdetén 0-3—0‘5 gramnyi adagban egy nap 2—3-szor adva, képes volna a folyamatot enyhíteni és rövidíteni; ugyanazon eredményhez jutott Liebermeister és újabban Heubner. A calomel ilyetén adagolása igen elterjedt a nélkül, hogy az az iránti megyőződés, mintha ezen szer valóban a fentebbi értelemben vett oki javalatnak felelne meg, biztosabb támaszt nyert volna. Nem lehetetlen ugyan, hogy a calomel jótékony befolyása csupán annak hashajtó hatásából származik; specificus hatása ellen szól legalább LiEBERMEisTER-nek egy betegén tett észlelete, ki bujakór miatt naponta 1 -0 gramm calomelt fogyasztott és e kezelés alatt hasi hagymázban betegedett meg. A tekintetben a különböző észlelők egyetértenek, miszerint calomel adagolása csupán az első 7—9 napoan belül engedhető meg oly esetekben, melyekben székrekedés van jelen. Az újabb időben alkalmazásba vett ú. n. antiparasiticus, antibactenticus szerek (chinal, salicylsav, salicylsavas natron, benzoesav, jodoform naphtalin, szürke kenőcs bedörzsölése stb.), melyekhez eleintén nagy remények fűződtek, bármily hasznosak lehetnek is bizonyos tünetek enyhítésére, az oki javalatnak megfelelni nem képesek. Igen hálás tér nyílik azonban az orvosi beavatkozásra a beteg étrendjének, hygienicus viszonyainak szabályozása és tüneti kezelése által. Mihelyt a betegség első tünetei mutatkoznak (láz), a beteg azonnal ágyba helyezendő, melyet mindaddig elhagynia nem szabad, míg az esti hőmérsék 37 és nehány tizeden felül van, és táplálkozása kellőleg nem janiit. A szoba, melyben a beteg tartózkodik, mérsékelten behomáiyosítva, csendes, szellős és könnyen szellőztethető legyen, mi legkönnyebben úgy érhető el, ha szomszéd, nyitott ajtón át közlekedő szobában egy ablak folytonosan nyitva tartatik; a szoba hőmérséke 13—14° E közt ingadozhatik; abban a szobában, melyben a beteg van, az ápolón kívül senki sem tartózkodjék. A beteg maga nyugalom után vágyódik s mi sem
