Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
A It a Iá nos fertőző bántalma k. keznének, melyek elroncsolása által a betegség kifejlődését meg lehetne akadá- dályozni, nem áll és ha azok jelen vannak is, a veszettségre nézve nem jellemzők, minthogy velük egészséges és más betegségben szenvedő kutyáknál is találkozunk. A veszettség tulajdonképi tüneteit bizonytalan jelenségek előzik meg, melyekből azonban, ha a kóroktani mozzanatot nem ösmerjük, a készülődő bántalomra nem következtethetünk. E kezdeti szak alatt, mely 1—3 napig tarthat, a betegek gyengeségről, levertségről, álmatlanságról, étvágytalanságról, főfájásról panaszkodnak ; olykor kisebb mérvű hőemelkedés észlelhető. E mellett a betegek kedélyileg levertek, nyugtalanok, bizonytalan aggály fogja el őket, nyugtalanul járnak-kelnek, máskor magukba zárkózottak, szokottnál ingerlékenyebbek. Kérdés azonban még, hogy e búskomorsági szak (stádium melancholicum) valóban minden esetben a behatott méreg egyik nyilvánulási módja-e és e tünetek nem inkább azon veszély tudata, félelme által idéztetnek-e elő, mely a beteget fenyegeti. Különben már e kezdeti szakban lehet olykor észlelni, hogy a betegek kezdenek idegenkedni a vízivástól; az ivásnál olykor könnyebb, csak pillanatig tartó görcsök lépnek föl, olykor mély, sohajszerű légzési mozgásokat visznek véghez, — mind oly tünetek, melyek igen könnyen kikerülhetik a felületes észlelő figyelmét, bár ezek első jelei azon görcsös rohamoknak, melyek a betegnek csakhamar oly borzasztó kínokat okoznak. E tüneteknek 1 —3 napi elhúzódása után következik a görcsös időszak, vagy a víziszony időszaka (st. conrulsium s. hydrophobicum). E szak jellemze- tes tünetét a görcsös rohamok képezik, melyek zsonggörcsök alakjában eleintén a torok izomzatúban jelentkeznek, de csakhamar átcsapnak, fuladásszerű i*oha- mokat idézvén elő, a légzési izmokra, a törzs és végtagok izmaira. E görcsök a legnagyobb aggály és félelem érzetétől vannak kisérve, mely a beteg arczkifeje- zésében is élénken tükröződik vissza még akkor is, ha — mint azt több ízben volt alkalmunk látni — a beteg veszélyes állapotának tudatával nem bír. Csak természetes, hogy e tünetek még fokozódnak, ha a beteg tudja, hogy mily bán- talomban szenved és hogy betegsége gyógyíthatatlan. — Az első roham rendesen nyelési kísérlet alkalmával fejlődik ki: a mint a folyadék a szájűrből a torokűrbe jut, nyelési görcsök lépnek föl, melyek a folyadékot nem engedik tovább jutni; egyidejűleg a belégzési izmok is tartósan összehúzódnak, a mellkas domborodik, a gyomortáj a rekesz összehúzódása következtében kidülled, a fej hátra van vetve, a gerinczoszlop megnyújtva, a beteg szemei kimeresztve, arczán az aggodalom és kétségbeesés kifejezése ; 10—20 másodperczig tarthat ez állapot, mire egy mély kilégzéssel véget ér. E görcsös rohamok eleintén csak folyadék nyelésekor lépnek föl, szilárdabb táplálékot még képesek a betegek nyelni, úgy hogy a tapasztalat tanítja meg őket iszonyodni a víztől, melynek nyelése nekik annyi gyötrelmet okoz s mely után, mindezek daczára, eleintén a nagy szomj következtében újra meg újra vágyódnak és nyúlnak. E rohamok a nyelési és légzési idegközpontok fokozott visszahajlási ingerlékenysége által vannak föltételezve ; a fokozott ingerlékenység a rohamok gyakoriságával nőttön-nő és a rohamok előidézésére hova-tovább nem szükséges a nye204
