Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Víziszony. Ebdüh. 205 lesi actus kísérlete; létre jönnek azok már akkor, ha a beteg a vízre gondol, üveget vagy fényes tárgyat lát, mely talán vízre emlékezteti. A fokozott ingerlékenység azonban nem szorítkozik az említett központokra, elterjed.az a mozgási és érzési körökre, valamint a szellemi kör központjaira, és a roham a legcsekélyebb ingerre, mely a beteget éri, erős zörejre, gyengédtelen érintésre, a legcsekélyebb légáramra, vagy kedélyi befolyásra, sőt olykor minden kimutatható ok nélkül is előáll, és elterjed egyéb izomcsoportokra. A túlérzékenység különböző módon nyilvánul; szokatlan szagokat vélnek érezni, hangokat hallanak, melyek ingerlékenységüket csak fokozzák, a legnagyobb izgatottságot eláruló arczkifejezéssel ülnek, hallgatódznak, mintha másokra nézve nem hallható hangokat akarnának ellesni, mozdulataik hevesek. Igen természetes, hogy ily körülmények között a rohamok mind gyakoriabbak lesznek, de egyszersmind hosszasabban is tartanak. A betegek már szilárd táplálékot sem képesek nyelni, s — valószínűleg mivel saját nyálukról is tapasztalták, hogy lenyeléskor rohamot vált ki — folytonosan köpdösnek. — A psychicus sphaera fokozott ingerlékenysége folytán a betegek rendkívül izgatottak lesznek, dühöngési rohamok lépnek föl, mely alatt zúznak, törnek mindent, a mihez hozzá férhetnek, esetleg harapnak és ha kellő felügyelet hiányzik, öngyilkosságot követhetnek el; a rohamok után azonban magukhoz térnek és tetteiket megbánják. Nehéz eldönteni, hogy mennyiben vannak e maniacalis rohamok, melyek szabad időközökkel váltakoznak, a behatott méreg okozta agybeli változások által föltételezve, s mennyiben ama folyton fokozódó gyötrelmek által, melyeknek a meghaladás érzetétől kínzott beteg van alávetve. — Ritkán fokozódnak a fuldoklási rohamok annyira, hogy meghaladáshoz vezetnének ; 2—3 napi tartam után a betegek gyengülni kezdenek, kipirult arczuk elhalványodik, előbb telt érlökésük üresebb, kisebb lesz, az általános gyengülés rohamosan fejlődik, hangjuk fátyolozott, rekedt, légvételük mind felületesebb lesz, míg rövid idő alatt szívhűdés tünetei közt bekövetkezik a halál. Ez utóbbi időszak alatt, melyet hüdési szaknak (st. paralyticum) neveznek, a rohamok gyérűlnek, sőt el is maradhatnak, úgy hogy a felületes észlelő könnyen javulásnak nézné ez állapotot, mely azonban oly ritkán áll be, hogy tekintélyes észlelők annak lehetőségét általában kétségbe vonják. * A kórisme részint a kórelőzményben, részint a rohamok sajátszerűségében találja alapját; előbbi azonban gyakran nem jut az orvos tudomására; a rohamok pedig sokban hasonlítanak a tetanaashoz, főleg az aájabb időben különösen hangsúlyozott fejtetanushoz, miben még az előrement sebzés sem hiányzik. E hasonlat folytán némely szerző (Lorinser) hajlandó a veszettséget egyszerűen erőművi tetanusnak tartani. Jogosnak ez eljárást nem tarthatjuk. A derménél a nyelés nehezítve lehet ugyan, de nincs annyira megakadályozva és nem idéz elő oly görcsös rohamokat, mint a veszettségnél; derménél a trismus * Érdekesek Moravcsik észleletei, melyek szerint emberi veszettségnél a hőemelkedés kezdetben alacsony, s a betegség előrehaladtával kisebb alábbliagyásokkal folyton emelkedik. A reflex ingerlékenység eleintén fokozódott, s a betegség végső stádiumában teljesen megszűnhet, míg az izmok mechanikai ingerlékenysége emelkedik.