Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Víziszony. Ebdüh. 203 ben a szivárgó vér a ragályt esetleg kimoshatja, valamint azok, melyek a testnek ruhától fedetlen helyein lettek ejtve, mert ellenkező esetben az állatok nyála, a ruhák által visszatartatván, nehezen jut a sebig. — Részint ezek és hasonló körülmények, valamint az oltási kisérleteknél tett ama tapasztalat, hogy nem minden állat bír a veszettség mérge iránt mindenkor egyenlő fogékonysággal, érthetővé teszik azt, hogy nem minden veszett állat által megmart emberen fognak a veszettség tünetei mutatkozni. A marás következtében víziszonyban megbetegedő emberek százalékos aránya nagyon különbözik a szerint, a mint csupán a kifejezett veszettségben szenvedő ebek marása, vagy a veszettség gyanújában állóké is bevonatik a számításba; előbbi esetben a megbetegedettek száma a megmartaknak 35 %-át, utóbbiban 8%-át teszi ki. Kórboncztani tünetek. Egyelőre nem ösmerünk oly kórboncztani elváltozásokat, melyek a veszettségre nézve jellemzetesek volnának. Legfőbb ösmer- tető jelnek tekintették a nagyfokú hullamerevséget, a rothadás tüneteinek korai föllépését, az agy- és gerinczvelőnek, egyes idegdúczoknak és idegeknek vérbőségét és vizenyős voltát; utóbbiakat az észlelők nagy része a halál előtt kifejlődő légzési és vérkeringési zavarokra véli visszavezethetni. — A tüdő vérbő, olykor sülyedési tüdőlob székhelye; a száj és torok mirigyei duzzadtak. A vesék gyakran vérdúsak. Újabb időben Hammond az agysejteket zsírral kitöltöttnek írja le, míg mások (Benedikt) említik, miszerint az agy legapróbb véredényei körűi kölesnyi, genygyülemszerű góczok találhatók, melyek többé-kevésbbé elváltozott fehér vérsejtek halmazából állanak; az edények fala helyenkint át van hatolva, folytonosságban megszakítva, miáltal apró, górcsői vérömlenyek fejlődnek. Weller az edények körűi található zsírszerű testecseket tartja a veszettségre nézve jellemzetes boncztani elváltozásnak, míg Csokor e testecseket vénebb, nem veszett kutyák agyvelejében rendes leletnek mondja. Pasteur az agy- és nyúltagyban talált szemcséket jellemzeteseknek tartja, de azok természete fölött még nem nyilatkozhatik ; ezek átoltása által veszettséget is sikerűit előidéznie. Kórtünetek és kórlefolyás. A marás ideje és az első kóros tünetek föllépte között különböző tartamú lappangási szak észlelhető, mely egy hét és 1—2 év közt ingadozhatik, bár említenek eseteket, melyekben ez nem tartott tovább egy napnál, másokat, melyekben 5—10 évig elhúzódott volna. E két végletnek lehetőségét — miután a lappangási időszak okát általában nem ismerjük — nem mérnök ugyan előre kétségbe vonni: ily esetek elbírálása mégis némi óvatosságot igényel. A lappangási időszak leggyakoribb tartama 20—60 nap közt ingadozik. Az adatok a mellett látszanak szólni, hogy fiatalabb egyéneknél a lappangási időszak rövidebb tartamú. Ez idő alatt a betegek teljesen jól érezhetik magukat, ha csak nem nyugtalaníttatnak a fertőzés lehetőségének aggodalma által; a marási seb beheged. Némely esetben a lappangási szak vége felé a heg szederjes és fájdalmas lesz; a heghelyről kiinduló és a központ felé haladó zsibbadási érzetről, fájdalmasságról panaszkodnak a betegek, a közeli nyirkmirigyek beszűrődnek. Marochetti amaz állítása, mely szerint a lappangási szak alatt a nyelvfék két oldalán hólyagcsák, vagy genyhólyagcsák kelet-
