Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
162 Általános fertőző bántalmak. képes a kórismét könnyíteni: annál kevésbbé, miután febérjevizelés a magas láz következtében is lehet jelen, a vesének minden durvább boncztani eltérése nélkül; bár ily esetekben a kiürített feliérje mennyisége nem szokott oly nagyfokú lenni. — Igen fontos eltérések észlelhetők a bőrön. Ezek apró, vagy nagyobb kiterjedésű vérömlenyekben, különböző felpírben, genytüszőkben, sömörben, búbalakú kiütésben, vérömlenyes himlőhöz hasonló hólyagokban és a bőr kiterjed plilegmonosus lobjában állanak. Teljesen osztjuk amaz észlelők nézetét, kik felveszik, miszerint számos gyermekágyasnál, a bőrnek nagy láz és súlyos általános tünetek kíséretében fellépő és vörheny által feltételezettnek tartott elváltozása, tulajdonkép genyvérűség által volt előidézve. — A bőrön előfordulóknál még fontosabb eltérésre hivta fel utóbbi időben Litten a figyelmet, t. i. a reczegen előforduló edény-eltömeszelésre, mely szemtükör segélyével fehéres folt alakján látható. E fehér (vérhiány által feltélezett) foltok olykor vérömleny által vannak környezve. Afenntebbiekkel még korántsem merítettük ki mindazokat a lehetőségeket, melyek a kórisme tekintetében ily kryptogen genyvérűségnél számba jöhetnek s melyeknek felösmerése a kóroki mozzanat ösmerete nélkül egyedül az által lehetséges, hogy szem előtt tartjuk, miszerint az összkórkép a szóba jöhető bán- talmak egyikével sem egyez teljesen. Gyógy élj árás. A gyógyeljárás csupán a főbb tünetek ellen lehet indítva. Leginkább alkalmaztatnak a lázellenes szerek ; nevezetesen félbenhagyó alakú láznál chinal, fürdők; az elgyengülés ellen izgató szerek. Az általuk elért eredmény vajmi csekély. TIZENHETEDIK FEJEZET. VENERICUS BÁNTALMAK. A venericus bántalmakat, melyek alatt a kanliót, sánkert és a tulajdonképi bujakórt értjük, eleintén egy közös kórhatány által előidézetteknek hitték. E nézet a jelen század középső harmadáig fenntartotta magát, daczára annak, hogy Balfour már 1767-ben kimondotta, miszerint a kankót és sypbilist (beleértve a sánkert is) külön kórhatány idézi elő. Csak miután Bicord, fél századot meghaladó kísérletei alapján, kimutatta, hogy kankó beoltása után sánker soha sem keletkezik, s miután mások hasonlóról győződtek meg, lett a kankó a tulajdonképi bujakórtól külön választva és ehez csupán a puha és kemény fekély, az azt követő általános tünetekkel sorolva. Hunter hangsúlyozta ugyan, miszerint kétféle fekély különböztetendő meg: a tulajdonképi sánker, mely kemény alappal, megvastagodott szélekkel bír s egyedül képes a syphilis később jelentkező tüneteit előidézni, míg az ily tulajdonokkal nem biró sánker nem más közönséges fekélynél. Hasonló értelemben nyilatkozott Bicord, ki — daczára annak, hogy elösmerte, miszerint az elsődfekély egyszer megkeménye-
