Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
159 tüdőiiter hálózatéin keresztül jutnak es a nagy vérkör különböző részeiben meg- fenekelve, ott az eredeti bántalomhoz szinten hasonló folyamatot okoznak. A helyi viszonyoktól fog függni, hogy az ily módon létrejövő, szintén bacteriumterme- léssel járó, lobos-szétesési folyamat mily mérvű és mely helyen fog új góczokat képezni. Legveszélyesebb e tekintetben a szív billentyűin létrejövő bacteriticus lob és szétesés (endocarditis ulcerosa), miután onnan a vérárammal a szervezet minden részébe eljuthatnak ezen vésztliozó apró szervezetek. A szíven kívül leggyakrabban látni ily fertőzési góczokat a tüdőben, a bőrben, az izomzatban, a lépben, vesében, az ízületekben, a májban, a szemben, a csontvelőben, az agyban stb. A genyedésen kívül még a véredényeknek eltömeszelése által okozott vérömlenyek és egyéb, súlyos fertőzést különben is kisérni szokott boncztani változások találhatók. A genyvérűségre épen az jellemzetes, hogy nem egy szervben találhatók ily genygóczok és vérömlenyek, hanem a szervezet legkülönbözőbb részeiben, mi különösen bennünket legközelebb érdeklő azon esetekben fontos, melyekben a fertőzés kiindulási pontja nem ismerhető fel biztosan. A felhozottakból kitetszik, hogy mily sokfélekép alakulhatnak a geny- vérűség kórboncztani viszonyai. Azok részletes leírását a fentebbiek után mellőzhetjük, miután különben csaknem minden szerv kórboncztanára kellene kiterjeszkednünk. Kórtünetek és kórlefolyás. A kórboncztani változások sokféleségének megfelel a kőrtünetek változatossága, a mint az — oly bántalomnál, mely annyi szervben hozhat létre egyidejűleg és egymásután helyi elváltozásokat s mely a mellett általános tünetekkel jár — máskép nem is lehet. Oly esetben, melyben a genyvérűség kiindulási pontja könnyen felismerhető folytonossághiány, genyedő felület által mintegy meg van adva, részben a sebfelületen és környékén létrejövő változások, melyek tekintetében a megfelelő szakmunkákra utalunk, részben az időközben fejlődő, a genyedéshez különben nem tartozó, általános és helyi tünetek — könnyen megadják a tájékozást. Nem így van ez amaz esetekben, melyekben a genyvérűség kiinduláspontja oly csekély, hogy fel nem tűnik, vagy épen nem található. Ily esetekben eleintén rendesen valamely más bántalomra gondolunk, melynek tünetei épen előtérbe lépnek, és csak akkor, midőn a tünetek változatos volta sem valamely szervi megbetegedés, sem más általános (fertőző) bántalom keretébe nem illik, jut érvényre annak megfontolása, ha nem genyvérűséggel van-e dolgunk ? Könnyíttetik a tájékozás, ha ilyenkor az ok után puhatolva, valamely folytonossághiányt, csekély horzsolást találunk, míg ellenkező esetben a gyanúnál többre nem mehetünk. Innen magyarázható, hogy a genyvérűség ez eseteinek tünettana oly nehezen állapítható meg, hogy a kórbúvárok leírásuknál inkább ama bántalmakat hangsúlyozzák, melyekkel összetéveszthetők és tényleg gyakran össze is tévesz- tetnek. Az általános tünetek többnyire súlyos megbetegedés képét mutatják. A betegek lázasak, nagy mérvben levertek, főfájásról, végtag-, hát-, ízületi fájdalmakról panaszkodnak, néha makacs hányás, hasmenés, máskor köhögés, légszomj, a bőrön különböző kiütés, ismét más esetekben heves deliriumok, Geny-evvérííség. Rejtélyes geny-evvérűség.
