Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
150 Altalán os fertőző bánta Ima k. TIZENNEGYEDIK FEJEZET. A PESTIS. DÖGVÉSZ. MIEIGYVÉSZ. A pestis tulajdonképi hazája Egyptom, Syria és Kis-Ázsia, honnét a szomszéd tartományokba, sőt Európába is többször lett tovább hurczolva. 1878—79-ben Astrachan orosz tartományban lépett föl, hol néhány helységre szorítkozva, nagy mérvben dühöngött. A pestis kórokát nem ismerjük. Tisztátalanság, társadalmi nyomor, miket régente fejlődésének oka gyanánt tekintettek, legfölebb segédmozzanatok szerepével bírhatnak. Más helyekre, mint a melyeken tájkórilag uralkodik, a kórhatány elhurczolkató. A mennyire az idevágó adatok következtetni engedik, az elhurczolás úgy betegek, mint az azok környezetében levő ruhák, különböző tárgyak segélyével eszközölhető. Ily tárgyakra tapadva a kór- csír, hosszú időn megtartja életképességét. E körülmények érthetővé teszik, hogy miért követi a pestis terjedésmódja főleg a közlekedési vonalakat és ebből kiindulva igyekeznek és igyekeztek a közlekedést megszorító rendszabályokkal terjedésének gátot vetni. Az oroszországi utolsó járvány alatt úgy látszik ezt jó eredménynyel tették. — Még eddig nincs eldöntve, hogy a pestis tisztán a contagiosus, vagy a miasmatico-contagiosus bántalmak közé sorolandó-e ? Griesinger az előbbi nézetet pártolta, újabb időbeli észlelők utóbbi mellett vannak. — Ep úgy ösmeretlen még az, hogy a pestis kórcsírja miként jut a szervezetbe és — ha ott újra termeltetik — miként hagyja azt el. A pestis fejlődésének és terjedésének viszonya a talaj- és légköri viszonyokhoz, valamint az egyéni viszonyok befolyása a megbetegedés eshetőségére nézve, sokkal kevésbbé vannak még tisztázva, mint számos más fertőző bántalomnál; az e tekintetben felhozottak alig tekinthetők egyébnek egyéni nézetnél, miért is mellőzhetjük itt azok felsorolását. — Indiai pestis név alatt Indiában, a Himalaya hegység némely részében tájkórilag uralkodó betegséget Írnak le (Hirsch), mely a keleti pestishez sok tekintetben hasonlít, de melynél egyszersmind vérzéssel járó tüdőbántalom fordúl elő. Hirsch szerint ez azonos volna a XIY-dik században nagy mérvben pusztított fekete halállal. Valamint a pestist illető kóroktani ösmereteink aránylag hiányosabbak, mint a többi fertőző betegségéi, úgy a tünettani és kórboncztani változásokra vonatkozó adatok is hiányosak; e fölött nem csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy ép az utóbbi évtizedekben, midőn e viszonyok tanulmányozása új lendületet nyert, európai orvosoknak alig volt alkalmuk észleleteket tenni. A lappangási időszak 2—7 nap ingadozik. A betegség első tünetei nagyfokú levertségben, főfájásban, szédülésben, ritkán eszméleti zavarokban mutatkoznak. A betegek már ekkor nagy mérvben gyengültek, arczkifejezésük részvétlen, a szívműködés gyenge, rosszullét és hányás nem ritkán mutatkozik az összeesés tünetei mellett. Miután e tünetek mintegy 24 óráig eltartottak, hő-
