Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Mocsárláz. Váltóláz. Hideglelés. 137 B) Veszélyes váltóláz. Febris intermittens perniciosa s. comitata. A malária veszélyesebb alakjainak hazáját tulajdonkép a tropicus vidék képezi, mindazonáltal febr. interim perniciosa Európában is, bár ritkábban, előfordul oly tájakon, hol a váltóláz otthonosabb, mint pl. hazánkban, Olaszországban stb. Szoros határt vonni a közönséges váltóláz súlyosabb alakjai és a veszélyes váltóláz közt annál kevésbbé lehet, mivel utóbbiaknál sem szokott mindig már az első roham ily alakban mutatkozni, hanem a második, harmadik, vagy a még későbbi, s mivel a veszélyes alak kórképe ép oly ingadozó és sokféle, mint az egyszerű váltólázé. Rohamokban való fellépése közös a közönséges váltólázóval, azonban az apyrexiák még kevésbbé tiszták, mi a kóralak felismerését mindenesetre nehezíti. Ez alak veszélyessége vagy abban áll, hogy a láz mellett egyes, a közönséges váltólázat is megillető tünetek különös súlyossággal lépnek fel, vagy abban, hogy amannál szokatlan tünetek, mint szövődmények jelentkeznek. Leggyakrabban történik ez az idegrendszer tünetei részéről. Már az első rohamok alkalmával, melyek még a közönséges váltóláz jellemével bírnak, szokatlanabb a fejfájás és a betegek nagyobbfokú izgatottságot, vagy lehangoltságot árúinak el. A legközelebbi roham alatt nagyfokú lehangoltság, szunykór, kábálom fejlődik ki; a betegek visszahajlási ingerlékenysége csaknem végkép megszűnt, a légzést kivéve, életjelt nem adnak magukról (febr. interm. comatosa). Olykor már az első roham halállal végződhetik, vagy ezen állapotnak 6—8 órai tartama után a beteg többé-kevésbbé magához tér és közbejött segélyre a rohamok elmaradnak. Ha ezzel késünk, a legközelebbi rohamok egyikének áldozata lehet. Máskor a rohamok inkább az izgatottság jellemét hordják magukon : a betegek hirtelen igen nyugtalanok lesznek, heves deliriumokba esnek, mely alatt környezetüket bántalmazzák, őket, valamint önmagukat a legfonákabb tettek által veszélyeztetik (febr. interm. maniacalis). Az izgatottság lassankint csillapúlhat, vagy kimerülnek, káb- álomba esnek a betegek és már az első roham alatt elhalhatnak, vagy magukhoz térnek és a czélszerű gondozás nélkül új roham veszélyeinek néznek eléje. Ismét vannak esetek, melyekben az eltérések inkább a mozgatag kört illetik. Felléphetnek félbenhagyó alakban a leghevesebb és a legkülönbözőbb alakú görcsök, melyek az alak és a megtámadt izomcsoportok száma szerint különböző nevet viselnek: febr. interm. epileptiformis, febr. interm. tetanica. Más esetekben a betegek liűdések által lepetnek meg; febr. interm. apoplectiformisról szólunk, ha a hűdés féloldali. Közel fekszik ezen tünetek magyarázata gyanánt annak felvétele, miszerint a már említett festenyszemcsék az agy edényeit eldugaszolják, e magyarázat azonban bonczleletekkel kellően támogatva nincs. Febris intermittens algida névvel illetett esetekben a szívműködés mind gyengébb-gyengébb, a cyanosis mind nagyobbfokú, a környi részek mind hűvösebbek lesznek; e mellett az ■eszmélet nincs zavarva. A hang rekedt lesz, izomgörcsök lépnek fel, az érlökes
