Purjesz Ignác dr.: Adatok a Szent-Rókus Közkórház alapitásához (Budapest, 1896)

11

alapított) a nagy betegszobában százankint feküdtek összevissza a betegek, mindenféle elkülönítés nélkül, néha négyen-hatan egy ágyon, minek aztán 25—30%-nyi halálozás volt a következménye. Frankfurtban a kórházi viszonyok oly siralmasak voltak, hogy a kórházi betegek ellátására jó ideig orvos nem vállalkozott. Hasonló viszo- njmkat mutat Hamburg és Bécs városa is, utóbbinak St.-Marcus kórházában fekvő bujakóros, himlős, stb. betegeket laikusra kellett bízni, mig van Svieten ezen állapotoknak véget vetett. A kórházak szülőosztályairól nem kívánok szólni, az itt fennállott kétségbeejtő viszonyok eléggé ismeretesek, mert egészen a jelen századig fennállottak és csakis kiváló hazánkfia, Semmelweiss fellépésével értek véget.

Alig találunk magyarázatot arra, hogy a kórházügy miért nem tudott előtérbe lépni, holott más téren, úgy a külföldön, mint hazánkban fellépett pestis, typhus, bujakor, himlő, skarlatina, stb. járványok ellen erélyes és a kor tudományos színvonalához mért óvóintézkedéseket léptettek életbe, nálunk többnyire királyi és helytartó- tanácsi rendeletekkel, mint a milyen volt az 1770-ben kiadott <• Generale normativum sanitatis», mely szabály- utasítást az időközben szerzett tapasztalatokkal 178G-ban kibővítették.

Az 1792-ik évre összehívott országgyűlés a közegészségügy rendezését napirendre kívánta tűzni, de a Fái/ Pál által az albizottságban előadott tervezet realizálása közbejött akadályok miatt elhalasztatott. Az európai kórházak közül csupán az angol kórházak képeztek kivételt, mely állam orvosi intézményeinek 1461-ben történt első rendezése óta úgy orvosi oktató, mint betegápoló intézetei meglehetős magas fokra emelkedtek.

A kórházi viszonyok Magyarországon II. József idejében kezdtek némileg javulni, a ki a betegápolást és orvosi közigazgatást szabályozta és annyira ment, hogy ellentétben az egyháziakkal szemben általában elfoglalt ismeretes álláspontjával, nemcsak kivételt tett a betegápolás-