Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Részletes dermatologia - Álképletek
533 ilyen állapotban igen sokáig megmaradhat, majd alig észrevehetően szélein nőni kezd s a szélek sajátságos, áttetsző és a hólyagra emlékeztető, de kemény, élesen elhatárolt csomókból tevődnek össze. Máskor a leesio széle olykor sáncszerű, más esetben csupán mérsékelten elemelkedő, felhányt, porckeménységű, homogén összeállású. Az elváltozás hónapokon, sőt éveken keresztül tallér, tenyérnyire nagyobbodik, ovális vagy szögletes alakot ölt s közepén szigetekként fehér, sima hegszövetből álló foltok keletkezhetnek a széleken való lassú de szakadatlan terjedés mellett. A progressio egy időben körkörösen az egész széli részen észlelhető vagy annak csupán egyik részletére szorítkozik. Ilyenkor az elváltozáson egymás szomszédságában szövetújképződés, szétesés és hegedés egy időben jellemző módon észlelhető. Az elváltozás nagyobbodásával a genyes váladék is bővebb lesz. A lapszerű epithelioma-nak a mély kórképbe való fokozatos átmenete nem egyszer fordul elő s ekkor a bántalom lefolyása is gyorsul. A környéki nyirokmirigyek beszűrődése igen ritka s áttételi gócokat csupán igen kivételesen termel. Epiiheliomatosis multiplex senilis-nek nevezzük azt a komplex folyamatot, midőn az öregkori bőrsorvadás jelenségeit (keratosis senilis 1. 460. 1.) mutató bőrön egy időben vagy egymás után több epithelioma fejlődik ki. A Krompecher-féle basalsejtes epithelioma (epithelioma basocellulare v. basalioma). Az epitheliomák közül Krompecher egy szöveti szerkezet tekintetében jól jellemzett csoportot különített el a fennebbi elnevezések alatt. Ezekről bebizonyította, hogy a szó szoros értelmében epithelialis eredetűek és jellegűek, azaz azoknak anyaanyagát nem az ébrényi életben lefűződött sejtelemek, hanem a bőr normális csirarétegének (str. basale), illetve a bőrmirigyek epithelialis szöveteinek sejtjei alkotják, melyek atypusos burjánzás mellett nem differenciálódnak tüskés sejtekké s a maguk eredeti szerkezetében hozzák létre a tumort. Krompecher (1921 a bőrben a következő változatait különbözteti meg: 1. basalioma multiplex tuberosum (= syringocystadenoma), 2. basalioma adenoides cysticum (= epithelioma adenoides cysticum), 3. basalioma (endothelioma) multiplex capillitii, 4. basalioma cylindromatosum faciei, 5. carcinoma basocellulare, 6. melanocarci noma basocellulare. Ezek közül e helyen az 1., 2. és 3. pont alatt említettekkel foglalkozunk. A syringocystadenoma1 Rendszerint a mellkas elülső részén vagy a nyakon, a vállon a 10—20-ik életévben, idősebb nőknél a szemhéjon jelentkező gombostűfej-borsónyi a normális bőr színével egyező, máskor vörösszínű vagy barnapiros, a syphilis papuláira emlékeztető, de nem hámló, mint azok, merev, elődomborodó, igen lassan, évek sora alatt növekedő, fájdalmat nem okozó képlet. Az egyes elváltozások száma olykor százakra is felszaporodhatik (Török). Spontán visszafejlődését nem észlelték. Szöveti képe mutatja hogy az elváltozás székhelye az irhának egész szélessége le a verejtékgomolyag magasságáig. Itt a kötőszövet között számos 1 1 Syn. : lymphangioma tuberosum multiplex Kaposi, hydradenomes eruptifs, cystadenomes epithelicux benins Besnier, haemangioendothelioma tuberosum multiplex Jarisch, naevi cystepitheliomatosi disseminati Gassmann, syringoma, naevus tuberosus multiplex Möller stb. A syringscystadenoma elnevezés Töröktől ered.
