Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Részletes dermatologia - Ismeretlen oki tényezőktől előidézett, részben fajlagos természegű gyulladások
á03 nyíre a buccalis tájon a molarisok és prsemolarisok rágó felszínének magasságában vagy a nyelven észlelhető mint a szomszédos ép nyálhártya színe fölé emelkedő tűszúrás-gombostűfejnyi ezüstfehér, merev göbökből álló kiütés. A göbök részben egymagukban, részben szorosan egymás mellé sorakozva hajlott vonal, faágszerűen, szavasagancsra emlékeztetőén szétterülve vagy a kör, illetve körszelvény alakját vagy finom csipkehálózatot utánzó rajzolatokban nyilvánulnak s az ép nyálhártya színénél élénkeb b rózsaszínű szegéllyel vannak ellátva. A nyelven fehér hálózat képződik, mely a mélyebb barázdákat kitölti. A száj nyálhártya liehen je fájdalmat nem okoz, felette fűszeres ételek élvezete azonban égető érzést válthat ki. A lichen planus-os beteg közérzete, a viszketéstől eltekintve, nem szenved, kivéve természetesen a vajmi ritka általánosodó eseteket. Kivételesen észleltek a lichen planust megelőző lázas, ideges, gastrikus, rheumás stb. jelenségeket, melyeknek oki összefüggése azonban a bőrbántalommal nem bizonyítható. A viszketéstől kiváltott körömmel való vakarás helyén sajátos szabályos vonal alakban újabb lichen- eruptiók jelenhetnek meg, bizonyítva a talajnak sajátos áthasonulá- sát, mely az indifferens ingerre is lichengöbök képzésével reagál. Pyoderma, dacára a vakaródzásnak, úgyszólván sohasem vagy alig kiséri. A bántalom gyermekeknél csupán kivételesen fejlődik ki (Kaposi 6, Fox 9 hónapos csecsemőnél látták), leggyakoribb a 20—50-ik életévek között. »Spontán gyógyulását, majd ugyanazon a helyen való kiujúlását is észlelték (Jarisch). Mint idősült bántalomnak fennállása hetekre, hónapokra is terjedhet, sőt évekre is (Boeck és Lavergue 25—26 éven keresztül fennálló eseteket ismertettek). A lichen planus szöveti képe, melyet a szerzők egész sora — köztük Unna (1882), Caspary (1888), C. Boeck 1899) Török (1890), Joseph (1897), Jarisch (1900), Poor F. (1901) s mások — dolgozott ki részleteiben is, jellemző. A lsesio lényegében az elszarúsodás anomáliájának következménye. Az első elváltozások a subpapillaris érhálózat és a szemölcstest ereinek tágulásában s az erekkörüli sejtes beszűrődésben nyilvánulnak. E beszűrődés — mely főleg protoplasmában szegény kereksejtekből áll — síkban és a szövet mélye felé egyre nagyobb kiterjedést nyer s 10—20 papilla kiterjedésének megfelelő területen élesen elhatárolt, lencsealakot ölt. A szemölcstestek vizenyősek lesznek, amit duzzadásuk s a nyirokhézagok tágulása, sőt tátongása mutat. Az irha leírt elváltozásait a hámszövet átalakulása követi. Az egész hám kiszélesedik a szemcsés réteg feltűnő és a lichenre egyenesen jellemző helyenkint excessiv kiszélesedése (granulosis) s azt követően a szarúrétegé is észlelhető. A kera- tohyalin képződésének, illetve az ezt az anyagot termelő sejtelemek szét esése, a normálissal szemben gyorsított volta természetesen a Malpighi-réteg tüskés sejtjeinek rovására történik s ez utóbbinak sejtsorai aránylagosan megfogynak, sőt a loesio centrumában a tüskés sejtek rétege teljesen elenyészik s a szemcsés sejtek közvetlenül a csiraréteg fölött már láthatók. A keratohyalin e megszaporodásának tulajdonítjuk a lichengöb viaszszerű fényét, valamint ama fehér rajzolatokat, melyek a lichengöböknek oly jellemző klinikai vonása. A leirt elfajulásos folyamattal párvonalasan a hámlécek elvékonyodnak, sőt jellemző formatiojuk elenyészik annyira, hogy a hám és az irha határát jelző hullámzatos vonal elsimul. A kifejlődői1 esetek nagy részénél (mindnél ?) sajátos és a szerzők által külömbözőképen magyarázott ürképződés látható a hám és az irha között (Caspary szerint a subpapillaris kötőszövet sorvadása, Joseph szerint a Malpighi-róteg részleges elpusztulása következtében, Poor F. szerint valóságos subepithelialis hólyag, mely folyadékgyülem az exsu- datio hevességével arányosan támad). A folyamat tetőpontján a tüskés sejtek elfajulnak, elvesztik protoplasmarostozataikat, egymás közötti határuk elmosódik úgy, hogy az egyelőre még megmaradó sejtmagok homogen anyagba, beágyazottaknak tűnnek fel. A magok basophil tulajdonságukat acidophillel cserélik fel, majd a megtámadott szövetrészek helyenkint colloid elfajulást 26*
